Párbeszéd
- De mi lesz majd, ha meghalunk és már nem leszünk? Akkor is szeretni fogsz? A szerelem akkor is él? - kérdezte a Kicsi. A Nagy magához ölelte, együtt révedtek a fekete éjszakába, a fényesen ragyogó Holdra és a csillagokra. - Nézd a csillagokat, Kicsi... nézd, hogy fénylenek, hogy szikráznak... némelyik már réges-rég kihunyt, de estelente még mindig ott ragyog az égen. Ilyen a szerelem is, Kicsi. Ilyen, mint a csillagfény... örök.
- Az előző mesterem megtanított arra, hogy elfogadjam a születést és a halált. - Akkor miért jöttél hozzám? - kérdezte a Mester. - Hogy megtanuljam elfogadni azt, ami a kettő közt van.
- Nem tudom, van-e különbség a kötelességtudó anya és a jó anya között. (...) - A kötelességtudó anya bárhová követi a gyerekét - mondtam. - És a jó anya? - A jó anyát pedig a gyereke akarja követni.
Egy asszony azt álmodta, hogy a piacon betért egy teljesen új üzletbe, és legnagyobb meglepetésére Istent találta a pult mögött. - Mit árulsz itt? - kérdezte. - Mindent, amit a szíved kíván - válaszolta Isten. Alig mervén hinni a saját fülének, az asszony elhatározta, hogy a lehető legjobb dolgot fogja kérni, amit emberi lény csak kívánhat. - Lelki békét, szeretetet és boldogságot, bölcsességet és félelemtől való szabadságot akarok - mondta, majd kis idő múlva még hozzátette - nemcsak magamnak, hanem minden embernek a földön. Isten mosolygott: - Kedvesem, azt hiszem, félreértettél - mondta. - Mi nem gyümölcsöt árulunk itt. Csak magokat.
- Semmi baja - mondta az orvos -, csak valami rettenetes kimerültség. Mit csinált maga, hogy ennyire elfáradt? - Én? (...) Semmit. Éltem.
Egy fiúcskának érdekes álma volt. Meg akarta keresni a világ közepét. Elköszönt szüleitől és nekivágott az útnak. Napokat és heteket gyalogolt, amikor meglátott egy földművest. Azonnal megkérdezte tőle, hol van a világ közepe. - Csak menjél még nyugodtan előre. A fiú nem zavartatta magát, hanem kitartóan gyalogolt. - A nagy vízen is át kell menned - mondta neki a tengerész. A fiú már gondolta, hogy hamarabb kimegy a világból, mint hogy annak a közepét elérje. - A világ közepe felé vezető út a sivatagon át vezet - mondta neki a tevehajcsár. Végre találkozott egy bölcs remetével, aki megmondta neki az igazat: - A világ közepe nem itt van, sem ott, hanem mindenhol.
- Nem is bátorítasz, hogy remélhetek? - Mi értelme volna? - A világon semmi - mondtam. - Felesleges kérdés volt, mert akár bátorítasz, akár nem, úgyis remélek.
- Félek - mondta a fiú. - Ez csak azt bizonyítja, hogy szereted az életet. Vannak olyan pillanatok, amikor természetes, hogy félünk.
- Tényleg olyan ritkák a boldog pillanatok? - kérdezte aznap este a csillag. A fa épp leeresztette szempilláit, hogy kipihenje magát. Megmozzantotta ágait, és álmosan felelte: - Nem... nem. Nem annyira ritkák. Csak hát... az emberek az eszükkel hajszolják azokat a pillanatokat. Pedig az - hogy mondjam neked? - a szív ügye. - Mesélj nekem a boldog pillanatokról! - Hagyjál most, álmos vagyok. (...) - Adj nekem egy boldog pillanatot. Aztán hagylak aludni. - Szeretlek! Nagyon! - Jó éjszakát! - mondta a csillag leírhatatlanul boldogan.
- Hova megyünk? - Nem tudom - mondta. - Csak úgy megyünk. - De ez az út nem vezet sehová - mondtam neki. - Az nem számít. - Miért, mi számít? - kérdeztem kis szünet után. - Csak hogy rajta vagyunk.
- Nálatok - mondta a kis herceg - az emberek egyetlen kertben ötezer rózsát nevelnek. Mégse találják meg, amit keresnek. - Nem találják meg - mondtam. - Pedig egyetlen rózsában vagy egy korty vízben megtalálhatnák... - Minden bizonnyal - feleltem. - Csakhogy a szem vak - tette hozzá a kis herceg. - A szívünkkel kell keresni.
- Mi az, hogy "igazi"? - kérdezte egy napon Bársony-nyuszi a Bőr-lovacskától, amikor egymás mellett feküdtek a hintaszék alatt. - Azt jelenti, hogy van bennem valami, ami zúg és kiáll belőle egy fogantyú? - Az, hogy "igazi" az nem azt jelenti, hogy milyennek csináltak. - felelte Bőr-lovacska. - Az, hogy "igazi" vagy, az csak úgy, váratlanul történik veled. Amikor egy gyerek hosszú-hosszú ideje szeret téged magadat, akkor attól leszel igaz. - Nem fáj az? - kérdezte Bársony-nyuszi. - Néha fáj. - mondta Bőr-lovacska, mert ő mindig megmondta az igazat. - De ha igazi vagy, akkor nem törődsz vele, hogy fáj. - Hogy történik ez? Hirtelen? Úgy, mint amikor felhúznak? Vagy apránként? - Nem hirtelen történik. - mondta Bőr-lovacska - csak történik. Lassan. Soká tart. Ezért nem szokott megtörténni olyanokkal, akik könnyen eltörnek, vagy elszakadnak. Mire igazi leszel, addigra rendszerint már majdnem az egész szőröd elkopott a sok szeretettől és simogatástól, amit kaptál, és a fél szemed is kiesett már, és minden ízületed lötyög. De ha "igazi" vagy, akkor már nem tudsz csúnya lenni, legföljebb azok szemében, akik úgyse értenek semmit.
Távoli, meleg fény csillant meg Danby őrnagy szemében. - Nagyon jó lenne úgy élni, mint a növények - ismerte el vágyakozva. - Tetves ügy - válaszolta Yossarian. - Egyáltalán nem. Nagyon kellemes lehet az, ha az ember mentes ezektől a kétségektől és kényszerektől - erősködött Danby őrnagy. - Azt hiszem, szeretnék úgy élni, mint a növények, mert akkor nem kellene állandóan fontos dolgokban döntenem. - Milyen növény lenne legszívesebben, Danby? - Uborka vagy karalábé. - Milyen uborka? Jó uborka vagy rossz uborka? - Jó uborka, hát persze. - Akkor uborkaléte teljében leszednék és felszeletelnék salátának. Danby őrnagy arca megnyúlt. - Akkor valami hitványabb uborka. - Akkor pedig megrohasztanák, és a jó uborkák termesztéséhez használnák fel trágyának. - Akkor azt hiszem, nem akarok úgy élni, mint a növények - mondta Danby őrnagy a bánatos beismerés kis mosolyával.
- Mi semmi? - A magányosság, az semmi! - mondta Pom Pom. - A kettőnk magányossága, még az is semmi! Bogyó lassan magához tért, már nem suttogott, kíváncsian megkérdezte: - Hogyhogy semmi? - Úgy, hogy semmi, mert van nála nagyobb is! - vágta rá rögtön Pom Pom. S nehogy abbamaradjon a beszélgetés, gyorsan folytatta: - Mert ugye aki beszélget valakivel, az már nem annyira magányos! Vagyis van nálunk magányosabb is!
Facebook
Pinterest