Párbeszéd
Ha jó nő szolgál fel, nincs férj a világon, aki a felesége szemében elfogadhatóan viselkedne. - Tonikot szoktál inni, most miért gyömbért kértél? - kérdi az asszony a pincérnő távozása után. - Gyömbért kívánok - feleli a férj. - Aha, tudom én jól, hogy te mit kívánsz. - Miért? Szerinted tonikot?
- Szerinted van ennek értelme? - Nem kell, hogy legyen, az csak megtörténik, mint mikor először meglátsz valakit csak úgy, elmegy melletted az utcán, és egymásra néztek egy pillanatra. Létezik egy ilyen felismerés, mintha tudnátok valamit, aztán a másik elmegy, és már túl késő bármit is csinálni. És sohasem felejted el, mert ott volt, és te elengedted. Azt gondolod: "És ha megálltam volna? Mi van, ha megszólítom? Mi van? Mi lett volna?" Talán csak párszor van ilyen az életben. - Vagy egyszer. - Vagy egyszer.
- Borzasztó dolog meghalni (...). - Nem olyan borzasztó az, Teofil. Az ember elalszik lassan, és nem ébred föl többet. Csak pihen és pihen. Pihenni jó... De az élet! Soha többet nem látni erdőt, és soha többet nem hallani madarat! Pedig olyan szép az élet... Itt maradsz te, Teofil, ezután is. Csak nem láthatnak többé az emberek... Te hinted le éjtszaka a harmatot a fűre, és te rázod le a fák leveleit ősszel. És amikor az első virág kinyílik az erdőn, ott állsz majd mellette, és megfested a szirmait, amilyenre akarod. Együtt szállasz a pillangókkal, és ujjad megérinti a fenyőtűk hegyét, és azok csillogni fognak tőle a napban, és te hordod majd, mint a szellő, a jó illatot üverből üverbe.
- Csak tudni szeretnék a tényeket. Egyszerűen csak tudni. Ilyen az emberi természet. Ezért fedezünk fel dolgokat. Ezért repülünk a Holdra, ezért szállunk le a tengerek mélyébe, ezért akarjuk, hogy az Északi-tenger természetes gázai lássanak el bennünket oxigénnel, ne pedig az erdő fái, növényei. Örökösen kutatunk. Puszta kíváncsiságból. Kíváncsiság nélkül olyanok lennénk, mint a teknősbéka. Nagyon kényelmes életet él. Télen alszik, nyáron él. Nem érdekes, de nagyon békés. Másrészről viszont... - Másrészről az ember a mongúzhoz hasonlít.
- Értem, miért mondják azt, hogy szerelembe esni. Mert olyan érzés, mint a zuhanás. És lezuhanni egy szikláról nem jó. Ismered a Road Runner-t? - Mindig túléli. - Mert rajzolva van! Ha élő lenne, összetörné minden egyes csontját.
- Utálom a reptereket. - Tényleg? Én imádom őket. (...) Tetszik, hogy az ember van valahol, de igazából sehol. Viszont nem is kellene máshol lennie, nincs más dolga, csak várni. Mintha... függőben lenne.
- Mit akarnak a nők? - Cipőt. - És még? - Olyan bonyolult, hogy egész életedet azzal töltheted, hogy kideríted. - És mit adhatunk egy nőnek mi, férfiak? - Szeretné, ha tisztelnéd, meghallgatnád, megértenéd. Virágokat szeretne, nevetni akar, és megbízni benned. De nem azt, hogy kiszámítható légy. Szeretné, ha értékelnéd őt, és néha azt szeretné, hogy fogd be a szád, és ne akarj mindent helyrehozni. - Ez borzasztóan nehéz lesz.
- Ha az ember bűnös volta eleve elrendeltetett (...), akkor bármit teszünk is: jobb nem is lenni! - Jobb nem is lenni (...). Az ember: maga a bűn, és ez a bűn megválthatatlan.
- Ezért baj, hogy nem ismerhetsz nőket: nem érted a férfiak legalapvetőbb természetét. - Azaz? - Hazug disznók vagyunk.
- Csúnya dolog hallgatózni, kegyelmes uram. (...) - Csak írja hozzá a többi bosszantó tulajdonságomhoz. - Nincs elég papír Angliában, hogy mindet felsorolhassam.
- Ne keljünk fel innen soha többé. Csak ülünk majd, és ölelem a kezed. Kinő a szakállam, aztán kihullik a hajam, és mi csak ülünk, és öleljük egymást. - De én közben elhízom. Csúnya, kövér, öreg nő leszek, és akkor nem akarsz ölelni. - Sosem leszel öreg. És én mindig kívánni fogom az ölelésed. - Jönnek majd szebb nők, fiatalabbak. Először csak lopva mersz rájuk sandítani, aztán utánuk fordulsz, aztán majd fölkelsz és itt hagysz engem. - Soha nem kelek föl mellőled. Csak most ne menj el.
- Mit akarsz tőlem? (...) - Azt akarom, hogy mellettem légy a sötétben. Hogy átölelj. Hogy továbbra is szeress. Hogy siess a segítségemre, amikor félek. Hogy gyere el velem a szakadék szélére, és nézd meg, mi van ott... - És mi van akkor, ha elhibázom? - Lehetetlen elhibázni.
- Tudod, mire vágyom? Hogy ez soha ne érjen véget. - Hát tedd örökkévalóvá! Csókolj meg... tégy az életed részévé... éreztesd, hogy az én világom te vagy!
Facebook
Pinterest