Párbeszéd
- Jó életet élünk, testvér. - A legjobbat. Soha ne változzon. - És soha ne változtasson meg minket!
- Az alkohol nem visz be új jellemvonásokat, csak felerősíti a meglévőket. - Ugye? Akit meglep valakinek a részeg viselkedése, az józanul se figyelt rá!
- Nem félsz a haláltól. Azt hiszed, ez erősebbé tesz téged, pedig csak elgyengít. - Miért? - Hogy tudsz gyorsabban mozogni, vagy hosszabb ideig harcolni, mint mások, ha nem jár át a legerőteljesebb ösztönzés, amit csak kaphatsz: a halálfélelem?
- Tudod-e, Rosemary Kelly, miből vannak az álmok? - Miből vannak? Hisz csak álmok... - Nem, nem azok. Az emberek azt hiszik, az álmok nem valóságosak, mert nem anyagból vannak, meg részecskékből. Nézőpontokból vannak, képekből, emlékekből és megaláztatásokból, elveszett reményekből.
- Mit jelent az, hogy "utolsó"? - "Utolsó"? Csak annyit jelent, hogy sohase felejtsd el a pillanatot. Amíg közönyösen éled az életedet, gépiesen és megszokásból, elsuhannak melletted a nagy dolgok. Semmivé olvadnak az események. De amikor azt mondják: "utolsó", a kép megáll, hirtelen óriásivá növekszik lelkedben a pillanat, és nem felejted el soha. Ha jól élsz, minden pillanatod "utolsó" pillanat lesz. Nagy, piros betűs élmény! Ha valamit "utoljára" látsz, jól megnézed. A lelked lefényképezi, és maradandóvá teszi.
- Azt hiszem, megőrülök érted. - Őrültnek őrült vagy, az már biztos. Amennyiben én őrjítelek meg, az nekem tiszta haszon.
- Nincs meg köztetek a vonzalom. Hidd el, hogy csak kihasznál. Te viszont egy erős csaj vagy, sok mindent megéltél már. Ne engedd, hogy becsapjon téged! (...) Keress egy olyan embert, aki őszinte hozzád!... - Nem keresek mást helyette, mert én őt szeretem.(...) Megvan rá az oka, hogy ne akarjon engem, méghozzá nagyon is jó oka. A helyében én sem akarnám magamat. Az is igaz, hogy erős vagyok, tudok küzdeni, például a mai napig harcolok az életemért, de győzni fogok... megszerzem őt, ha nagyon akarom, biztosan megszerzem.
- Már rég össze kellett volna szedni magam. (...) Hát nem mondhatom, hogy kapkodok. Mást se csinálok, mint sajnálom magam. - Na és? Sajnáld csak, ha ez segít, és ne törődj senkivel. De aztán ne legyen bűntudatod amiatt se, hogy jól érzed magad. Vannak súlyosabb bűnök is a világban, mint hogy valaki boldog.
- Tudom, min mész keresztül. - Ugyan honnan tudnád?!... Nem tudhatod, mert nem vagy szerelmes, és a törtrészét sem élted át annak, amit én... - Hagyd ezt a buta fecsegést! Azért, mert elmentél a világ másik felére, még ne hidd, hogy akárkinél többet tapasztaltál! Szerelmes vagy. Érzékeny vagy. Megesik az ilyen. Néha nehezebb napok jönnek, de olyankor sincs értelme az élet kegyetlensége felett keseregni. (...) Gyere, ölelj át! Egy ölelés sok mindenen átsegít!
Te félsz szeretni! Nem mersz szeretni senkit sem! Félsz, hogy megint jön az önelvesztés... a fulladás... (...) Túl fájdalmas lenne neked az igazi odaadás. Túl veszélyes. Életveszélyes. (...) Tele vagy drótakadállyal! Véded magad, szögesdrótokkal. (...) Jéggé fagyott tűz lángol benned.
- Nem lehet mindenki meleg! - Miért is ne? A Természet jogos önvédelmi reakciója lenne. Véget vetne szaporodásunknak. A Föld irtó jól járna.
- Tudod, más vagy, amikor táncolsz... olyan nyugodt, olyan békés vagy. - Igen, mert amikor táncolok, teljesen jelen vagyok. (...) Ez egy olyan állapot, ahol minden lecsendesül, és elfelejtek minden rosszat. És az jó érzés.
- A nyomozás bizonyos szakaszában az ember hajlamos azt hinni, hogy mindenki többet tud valamivel, mint amennyit hajlandó elmondani. - Többnyire ez is a helyzet. (...) Csakhogy ez a legtöbbször nem függ össze a szóban forgó esettel. Valamiféle családi szennyes, amit az emberek nem akarnak kiteregetni.
- Emlékszel az esküvőre? - Kristálytisztán. Gyalog indultunk az esketőhelyre, hogy adjunk magunknak egy utolsó esélyt a menekülésre. Végigrohantuk az utat. Hol én akartam elszelelni, hol te. Elszakadt a ruhám, mire odavonszoltál.
Facebook
Pinterest