Párbeszéd
- Mivel töltöttem az életemet? (...) Csak most, nyugdíj előtt teszem fel magamnak ezt a kérdést. Elégedjek meg azzal, hogy mind a négy unokám többé-kevésbé jól funkcionál? (...) Mintha az egész életemben homokvárat építettem volna, amelyek most egymás után dőlnek össze. - De hát homokvárakat azért épít az ember, hogy lerombolhassa őket, és aztán újakat építsen! (...) Az építés a legjobb az egészben!
- Elhagytad? (...) - Nem volt más választásom. - Nem arra teremtették, hogy egyedül legyen. - Ahogy egyikünket sem.
- Az idő mindent megváltoztat. - Mindenki ezt mondja, de ez nem igaz. Csak a tettek hoznak változást. Ha nem tesz semmit, nem változik semmi.
- Egyetemista koromban volt egy barátnőm (...). Volt egy ikertestvére. Nem egypetéjű, de akkor is ikertestvér. Nem mintha ez nagy különbség lenne, de az egypetéjűek között általában szorosabb a kapcsolat. A lényeg az, hogy másodéves korunkban az ikertestvére meghalt egy szörnyű autóbalesetben. A barátnőm nagyon különös módon reagált rá. Feldúlta a dolog, természetesen, ugyanakkor mintha meg is könnyebbült volna. Azt gondolta, hogy ezt megúszta. Isten őt választotta. Most már biztonságban van. Egy ember életében csak egy ilyen tragédia lehet. Érted, mit akarok mondani? - Igen, értem. - De az élet nem így működik. Vannak, akik egész életükben megússzák. Mások pedig többet kapnak, mint amennyit megérdemelnének. Sokkal többet. És a legrosszabb benne, hogy ez nem mentesít a többi csapás alól. - Az élet nem fair.
- Optimista vagyok és realista. Tudod, ha egy ezer méter magasból kiugró ejtőernyősnek nem nyílik ki az ernyője, és mégis abban bízik, hogy életben marad, nem optimista, hanem hülye. - Ejtőernyős is akadt már fönn faágon.
- Miért csinálják ezt? Tagadják, hogy bármit is elszúrtak volna a kapcsolatukban. Miért nem vállalják a felelősséget és lépnek tovább? (...) - Talán mindenki attól fél, ha bevallja a hibáit, akkor mások gyengének tartják ezért. - Hát látod, itt téved mindenki. Mert ez maga a felelősség. Egyetértesz? Mert az élet sorozatos baklövésekből áll, igaz? - És aztán életünk végén bánjunk, hogy nem volt belőlük több.
- Láttad Krisztus koronáját odafent? - Igen. Három csúcsa van. - Ezek a képességek. Egyik az emlékezet, másik az értelem, a harmadik az akarat.
- Maga hisz Jézusban? - Ez buta kérdés. (...) Ez nem rajtam áll. Hinni, vagy nem hinni. Nem mi választjuk Istent. Isten választ minket.
- Ezek szerint amellett, hogy elfogadod, amit csinálok, még segíteni is akarsz? - Igen (...). Akkor is, ha nem értelek, akkor is, ha néha úgy szenvedek, ahogy a Szűzanya szenvedett egész életében, akkor is, ha te nem vagy Jézus Krisztus, de üzeneted van a világ számára. Melletted vagyok, és azt akarom, hogy te győzz.
- Szeretsz? - Szeretlek - feleltem. - Fogalmam sincs, miért... - Mert csupa szeretet vagy, csupa melegség, mert vág az agyad, tele vagy ötletszikrával, mert minden érdekel, mert van benned felelősségérzet, mert élvezet veled lenni, mert szépen, érthetően beszélsz, mert mindennek a jó oldalát látod meg, mert érzékeny vagy, ezenkívül értelmes, kreatív, higgadt, sokoldalú, gyakorlatias, szabadságszerető, vállalkozó kedvű, szép, tehetséges, rendszerető, belátó, titokzatos, mindig más, kíváncsi, jókedvű, kiismerhetetlen, erős, határozott, kalandvágyó, komoly, megfélemlíthetetlen és bölcs.
- Neked nincs olyan titkod, ami, tudod... Amivel nem tudsz mit kezdeni, de amitől egy kicsit (...) szégyelled magad? - Dehogy nincs - válaszoltam. - Egy egész évadot megnéztem egy reality show-ból.
A Mestert már életében legendák övezték. Azt tartották, hogy egyszer Isten is tanácsért fordult hozzá: - Bújócskázni akarok az emberekkel. Megkérdeztem az angyalaimat, hogy szerintük melyik a legjobb búvóhely. Volt aki azt mondta, hogy az óceán feneke. Mások a legmagasabb hegycsúcsot ajánlották. Megint mások a hold túlsó oldalát vagy egy távoli csillagot. Te mit ajánlasz? - Rejtőzz el az emberi szívben - válaszolt a Mester. - Az lesz az utolsó hely, ahol keresni fognak.
A tanítványoknak, akik azt akarták tudni a Mestertől, hogy miféle meditációt végez reggelenként a kertben, így válaszolt: - Amikor figyelmesen nézem a rózsabokrot, akkor teljes virágzásban látom. - Miért kell valakinek figyelmesen néznie, hogy lássa a rózsabokrot? - kérdezték. - Mert máskülönben nem a rózsabokrot látja az ember, hanem a saját előre gyártott gondolatát a bokorról.
A Holland Tulipánember az óceán felé fordult: - Összekötő, visszatérő, betegítő, rejtegető, leleplező! Nézd, ahogy apad, ahogy árad, és visz magával mindent! - Mi az? - kérdeztem. - Víz - felelte. - Na meg az idő.
Facebook
Pinterest