Paulo Coelho

Bolond az, aki a saját világában él. (...) Én bolond akarok maradni, és úgy akarom élni az életemet, ahogy megálmodom, nem pedig úgy, ahogy mások elvárják.

Azt hiszem, senki sem kerülheti el, hogy tanúja legyen annak, ahogy a számára legfontosabb dolgok egyik pillanatról a másikra eltűnnek az életéből. És itt most nemcsak emberekre gondolok, hanem az eszményeinkre és az álmainkra is: talán bírjuk egy napig, egy hétig, vagy akár néhány évig is, de végül mégis elveszítjük a harcot, mert eleve vesztésre vagyunk ítélve.

Képzelj el egy repülő madársereget. Na? Hány madarat láttál? Tizenegyet? Tizenkilencet? Ötöt? Van némi fogalmad róla, de a pontos számot nem tudod. Akkor honnan jött ez a gondolat? Valaki odatette. Valaki, aki tudja a madarak pontos számát. És a fákét, a kövekét, a virágokét. Valaki, aki ezekben a századmásodpercekben is gondoskodik rólad, és megmutatja neked a hatalmát.

Az önmegismerés legjobb módja, ha megtudjuk, mások milyennek látnak minket.

Végtére is az teszi az embert igazán emberré, ha elhatározza, hogy beteljesíti a sorsát - nem pedig a lét misztériuma köré szőtt elméletek.

Az első szerelem soha nem múlik el, de mindig véget ér.

Amikor távol vagyunk a szeretett lénytől, minden járókelő őrá emlékeztet.