Idézetek Istenről
Be balgák vagytok, óh halandók, akik azt Mondjátok, hogy van sors és vannak Istenek, Hisz ha van sors, szükség istenekre nincs, S az Istenek, ha erősek, a sors semmi se.
A jó Isten sem tudhat mindig ugyanarra a helyre, helyzetre figyelni. Újabban rengeteg a teendője!
Sehogyan sem tudta ezt a Jóistent elképzelni. Pedig kell legyen valahol, mert hiszen az emberek folyton emlegetik, és neki szól az imádság meg a gyertya. Azt mondják, hogy fönt az égben. Talán ott a kékség fölött valahol? Talán éppen a napban? Nem, az nem lehet. Akkor éjszaka nem volna Isten, pedig Istennek mindig lennie kell, hogy vigyázzon a jó emberekre.
"Isten" nem több, mint az olyan igazságok régi megnevezése, amelyekkel képesek vagyunk azonosulni.
A Jó és nem az Igaz nyitja meg az embert Istennek.
Ha Istent ártatlannak akarjuk nyilvánítani, mindenféle létezés lehetőségét meg kell tagadnunk a Gonosztól.
Isten csak ennyit kérdez: "Szerettél, amíg éltél?" Ez az élet lényege: a szeretet képessége, nem pedig a név, amit az útlevelünkben, a névjegykártyánkon és a személyi igazolványunkban hordunk. A nagy misztikusok cserélgették a neveiket, sőt, volt, aki örökre elhagyta. Amikor Keresztelő Szent Jánostól megkérdezték, hogy ki ő, csak annyit mondott: "Én kiáltó hang vagyok a pusztában." Amikor Jézus rátalál egyik követőjére, nem törődik vele, hogy a férfi egész életében a Simon névre hallgatott, és elnevezi Péternek. Mózes megkérdezi Istentől a nevét. A válasz: "Én vagyok."
Könnyű dolog jónak lenni, amíg az erényt jutalmazzák, a bűnt pedig büntetik. Ilyenkor szinte nyakadnál fogva visznek a mennybe. De ha olyan idők járnak, amikor nincs, aki jó tanáccsal szolgálna, nincs, aki jó példával járna elöl, amikor azt látjátok, hogy az erényt büntetik, a bűnt pedig jutalmazzák, ha akkor álljátok a sarat és megmaradtok Isten mellett, akkor ezt elhihetitek nekem: ha csak félig vagytok is igazak, Isten előtt akkor is egészen igaznak fogtok számítani.
Akármilyen lanyhán imádkozzék is valaki, Isten mindig nagyon sokra becsüli azt, hogy mégis imádkozik.
Beszéltek emberekről, akik a magányt keresték: vezeklők, olyanok, akiknek kisiklott az élete, szentek vagy próféták. Ezek előszeretettel vonulnak ki a pusztába, ahol is sáskán meg vadmézen élnek. Néhányan barlangokban vagy sziklahasadékokban élnek elhagyatott szigeteken vagy - kissé hatásvadászóan - hosszú póznákra erősített ketrecekbe zárkóznak, és fönt a levegőben lengnek. Azért teszik ezt, hogy közelebb legyenek Istenhez. Sanyargatják magukat a magánnyal vagy vezekelnek általa. Abban a hitben élnek, hogy Istennek tetsző életet élnek. Vagy hónapokig, néha évekig is várnak a nagy magányban valami isteni igére, amelyet aztán sürgősen tovább akarnak adni az embereknek.
Ti írás birtokosai! Ne lépjétek túl a határt a ti vallásotokban és ne mondjatok Allahról mást, csak az igazságot! Jézus, a Messiás, Mária fia csupán küldötte Allahnak, és az ő szava, amit sugalmazott Máriának, és Allahtól küldött lélek. Higgyetek hát Allahban és az Ő küldötteiben és ne mondjátok azt, hogy: "Három!" Hagyjátok abba! Jobb az nektek! Allah csupán egyetlen isten. Magasztaltassék! Nincs szüksége gyermekre, amikor Övé mindaz, ami az egekben és a földön van. Allah kiváló istápoló!
Köszönöm, hogy nem tartozom senkinek Másnak, csupán néked, mindenért néked.
A "fontosság" emberi fogalom, azért van rá szükségünk, mert döntéseket kell hoznunk a túlélés érdekében. Egy mindenható lénynek nincs szüksége arra, hogy rangsorolja a dolgokat. Isten számára az Univerzumban semmi sem érdekesebb, méltóságteljesebb, hasznosabb, fenyegetőbb vagy fontosabb, mint bármi más.
Volt egyszer egy ember, aki az ő háza udvarán oszlopot épített az ő Istenének. De az oszlopot nem márványból faragta, nem kőből építette, hanem ezer meg ezer apró, csillámló homok-szemcséből, és a homok-szemcséket köddel kötötte össze. És az emberek, akik arra járva látták, nevettek rajta és azt mondták: bolond. (...) És akárhány szél jött, egyik sem döntötte össze, hanem mindegyik szépen kikerülte az oszlopot, amely hittel épült. És az emberek, akik ezt látták, csodálkozva összesúgtak és azt mondták: varázsló. És egy napon berohantak az udvarára és ledöntötték az ő oszlopát. És az ember nem szitkozódott és nem sírt, hanem kiment megint az ő udvarára és hittel a szívében kezdett új oszlopot építeni az ő Istenének.
És mi megismertük és elhittük az Istennek irántunk való szeretetét. Az Isten szeretet; és a ki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten is ő benne.
Facebook
Pinterest