Idézetek a hazáról
Viszünk magunkkal magunkban eleget: szeretetet és gyűlöletet, emlékeket, élőket és halottakat, barátokat, ellenséget, régi és új életet, feleségeket, asztmát, allergiát - csak remélni tudjuk, hogy infarktust, rákot nem -, közös történeteket ezer szereplővel, megnézett filmeket és elolvasott könyveket, meg persze a magyar nyelvet, ezen gondolkodunk, beszélünk, sértődünk és nevetünk.
Utazni gyönyörű, de élni csak az ember hazájában lehet igazán.
Egy sirály vagyok, kinek nincs hazája, (...) csak szállok hullámról hullámra.
Az ember végül ott lesz otthon, ahol tizennégy és tizennyolc éves kora között élt.
A haza, az más, attól elválhatsz. Ha zsiványbarlanggá és hóhértanyává változott, töröld le lábadról a porát, mert szereteteddel semmire sem mégy.
Az ember, ha elhagyja a hazáját, elsőként az ékezeteket veszíti el a nevéről.
Ha az embernek választania kell a szülőföldje és a férje között, akkor szent kötelessége, hogy a szülőföldjét válassza.
Az a liberális, aki ezt is eltűri, meg azt is eltűri, nem pedig az, aki előírja, hogy a dolgoknak milyennek kell lenniük.
Az ember nem is tudja, mennyire kötődik egy helyhez, amíg el nem költözik onnan, és meg nem tapasztalja, mit jelent elszakadni és parafadugóként lebegni egy másik világ óceánján.
Menj! Mentsd meg lelkedet, szakítsd el láncaid. Hagyd el hajlékodat, mint holtak boltjait. Menj! Lelsz még jobb hazát, jobb földet, szebb szerelmet, De nem találsz sehol más lelket, mint a lelked. Hogy élhetsz, esztelen, hol szíved szégyen érte? Lelsz még hazát, hisz Alláh a Földet tágra mérte! S bár írva áll a sorsnál, hogy hol talál halálod, Menj csak, nem tudhatod, halálod hol találod.
Minden helynek megvan a maga illata. Hosszú távollét után Magyarország számomra mindig egy kicsit nyárierdő-illatú, még karácsonykor vagy szmogriadó idején is.
Még egy egyszerű gazdasági menekültnek vagy külföldi megélhetést kereső magyar szakmunkásnak is bátorság kell ahhoz, hogy maga mögött hagyja a biztonságot jelentő környezetet, amikor átlép az országhatáron.
Ha a Tavasz öleli a kerteket, s ígér künn dús aratást, Ha a szemed örül, ahogy lát lebegő virágszirom-havazást, Ha zápor s napfény zuhog, s frissít csipkefinom levegőt, Én itt maradok, sehova se megyek, nekem ez szép itt, e föld!
Az élet sehol se hibátlan - jól tudják nyugaton és érzik keleten -, Otthon ott vagy a világban, Ahova visszahúz a szerelem.
Nem szabadulhatsz a helytől, ahonnan jössz (...). Egy része mindig benned marad, akár a legvastagabb hagyma közepén a karcsú, fehér szív.
Facebook
Pinterest