Idézetek a hazáról
Haza. Négy betű, amelyek nehezebbek, mint húszezer elefánt.
Ha, mig részeg vagyok: boldog Volna a hon csakugyan, Bár örökké kéne élnem, Fiuk, nem láthatna éngem Soha senki józanan.
Ha oly hosszú lesz életünk, Mint kortyaink valának, Megérjük boldogabb korát A bús magyar hazának.
Ha a tollam hegyére piros-fehér-zöld pántlikát kötök, avval ugyanúgy nem lehet írni, mintha sarló-kalapács lenne ott vagy sábeszdekli. A tollam hegyén a tollam hegye kell legyen - meg egy kevés téma. A kokárda helye a szív fölött van kijelölve.
Gyermek vagyok bár, mégis jól tudom, Mi a legszentebb a föld kerekén, S hogy e szentségen akként függni kell, Miként a gyermek anyja kebelén. Igy csüggök rajtad, igy szeretlek én, Magyar hazám, kedves magyar hazám! Büszkén vallom be, hogy fiad vagyok, S áldom a sorsot, hogy te vagy anyám!
Nem csak a földjüket vesszük el azoktól, akiktől a szülőföldjüket elvesszük. A múltjukat is, a gyökerüket, identitásukat.
Tudnod kell, nincs kegyelem Bátor vér csorog az ereimben A tűz ugyanúgy ég a szememben, Ahogy régen elkezdtem.
Egyetlen hazánk van: ez a magyar nyelv.
Hol a szabadság, ott van a haza.
Ne féljetek, nem megyünk haza, Az már oly rég a másság temploma, Te csak szolga, rab vagy ott, Bár zsebedben útlevél ragyog.
Minket már régen nem hív a haza! Mely álmaink bölcsője, sírja volt, ma rákos fekély, rothadó kék-sárga folt.
Nagy a világ, annyi hely van, miért lenne muszáj ugyanott leélni az életünket, ahol végül is, véletlenül, megszülettünk?
Nem fogok én hazám dicsérője soha is lenni, mert az arra nem szorult, s egyébiránt magamat oly szoros kapcsolatban vélem hazámmal, hogy annak dicsérete nem látszik előttem helyesbnek, mint ha valami rokonomat vagy önszemélyemet magasztalnám.
Miképpen a hazának ártani nem szabad, azonképpen annak nem használni, mikor lehetne, nagy vétek.
Kiemelhetsz egy embert a szülőföldjéről, de a szülőföldjét sohasem emelheted ki az emberből.
Facebook
Pinterest