Idézetek a hazáról
A szív mindig utazik, akkor is, ha a láb és a fej marad, és a szív folyton új világra vágyik, télen azért, mert fukar, ne kelljen otthon fűteni, nyáron meg ott van a legfontosabb létező ok, miszerint akkor szép a táj, ha fut. Lajos bácsi szerint persze a telek éppen olyan izgalmasak a szívnek, olyankor fűtenek a kupéban, és az utast hamar elnyomja az álom, a szív pedig végre fölszabadul, nem gátolja a tudat, mert a szív nagyon is tudja, hogyan lehet bealudni és megálmodni Magyarországot.
Halál mi volna szebb, Mint hullajtani vért Isteneink templomáért És őseink hamvaiért?
S bár ugyanaz ismétlődik száz meg száz éve régen, Mi ébresztő kiáltás helyett suttogunk csak a szélben. Megmondom én, hogyan lehet, hogy magyarként éljük a jövőt: Ameddig azok döntik, mi ültetjük addig a fenyőt.
A hazát ott találod lovaknak szemében, Felszántott föld szagában, gyümölcsök ízében, A Himnusz bánatában, temetők csendjében, Apám minden szavában s nagyanyám hitében.
A kéklő nagy vízen túl, a világ túloldalán Boldog lehetnék én is talán. De mit ér a boldogság, mi ott várna rám, Ha elveszni látlak, édes hazám.
A hűség csupán annyi néha, hogy szíved titkon megremeg, ha szülőfölded nyelvén szólva fordul feléd egy kisgyerek.
A magyarok évszázadokon keresztül hozzászoktak, hogy szépen haljanak meg hazájukért, így sokszor nem jut eszükbe az az egyszerű ötlet, hogy élni is lehetne érte.
A haza végzet, nem pedig trükk és mutatványszám. S a hazafiasság a legszemérmesebb magatartás, olyasféle kötés és parancs, melynek mutogatásával nem szabad tapsokat aratni. De hányan és milyen lehetetlen alkalmak ürügyén élnek ebből a trükkösített, fröccsös hazafiasságból - élnek és éltek, mert ez a legbiztosabb mutatványszám mindenféle pódiumon.
Az ön nemzete egy nagy küzdelmen megy most keresztül; a szellem küzdelme az. Mindenki törekszik az előrehaladt nagy nemzeteket utolérni: a tudós, a költő, az állambölcs, a nemzetgazdász, az iparos, a népnevelő; a férfi, a nő, az ifjú, az agg, a főúr, a közpolgár. Ha úgy tudnák mindannyian, mennyire egy cél után törekszenek, csodákat mívelhetnének; de el vannak egymástól szakítva, s külön magára fárad, és kifárad sikertelenül mindenik.
Hiszek abban, hogy Magyarországon a teljesítmény számít, hiszek abban, hogy az elvégzett munka elnyeri méltó jutalmát, hiszek abban, hogy a nehézségeken valódi nemzeti összefogással úrrá leszünk, hiszek abban, hogy minden itt élő állampolgár magyarsága ugyanannyit ér, és hiszek abban, hogy munkámmal hozzájárultam és a jövőben is hozzájárulhatok hazám boldogulásához.
Jó a hazáért meghalni. (...) Jó, ha az embernek van hazája, amelyért meghalhat.
Miért vagyok magyar? Ez egy kérdés. Most. Üljünk le! Először azért, mert az anyám, az apám, a nagyszüleim, minden ősöm és rokonom, ameddig az emlékezet elér, magyar anyanyelvű, magyar nemzetiségű, magyar állampolgár volt. Másodszor azért, mert Magyarországon, magyar családban, magyar állampolgárnak születtem. Harmadszor azért, mert a szüleim, a rokonaim, a tanítóim, tanáraim, az evangélikus papok, magyar falvakban, városokban, magyar nyelven, a magyar föld, a magyar történelem, a magyar kultúra ismeretére, szeretetére, őrzésére, művelésére neveltek, amely része, szerves része az európai kultúrának, az emberiség kultúrájának és történetének. Negyedszer azért, mert amikor már én magam is megértettem, akkor elfogadtam, megvallottam, vállaltam, részemmé, készségemmé, öntudatom meghatározó bizonyságává tettem, hogy magyar vagyok. - Úgy vagyok magyar, ahogy a fű zöld, az ég kék, a nap keleten kél és nyugaton nyugszik, ahogy közhely a közhely. Ez a tény nincs, nem lehet senki ellen, senkivel szemben. Állapot. Megvallani is csak akkor kell, ha kényszerítenek rá.
A világtörténelemben páratlan eset, hogy egy nép - a férfiak és a nők lóháton, az aggok és gyermekek szekéren - messze Ázsia felől Európa felé felkerekedjenek és az itt megtelepedett nemzetek között nemcsak új hazát szerezzenek, hanem azt minden támadással szemben, immár ezeregyszáz esztendőn át meg is tartsák.
Nem cselszövény szerezte e hazát, E hazáért nem csalni - tenni kell!
Mit nevettek, ti gazdagok? Tán a honért csak ti haltok? Önző volt és lesz az ember, Haszon nélkül halni sem mer. S a halál nem hasznotok.
Facebook
Pinterest