Móra Magda
1922 — 2011 költő és levéltáros
Mert lehet bűn a locska szó, de lehet bűn a ki sem ejtett: egy elmulasztott búcsúszó, mely seb lesz akkor is, ha rejtett.
Úgy köszönöm, mint aki útra készül, hogy gondod volt rám, akárhol is álltam, s bárhol küzdöttem balgán vagy vitézül, minden harcomnak végső célja voltál, és neked épült az egyetlen oltár.
Mint mikor tiszta május éjszakákon hold-ezüst hull a gyertyás gesztenyékre, úgy hull szívedből szívembe a béke.
Kiket szeretünk, mindenben ott vannak - bármit teszünk és bármit nem teszünk -, bennünk élnek, s míg élünk, meg nem halnak, és tőlük teljes csak az életünk.
Te egymagadban minden voltál, mert szívvel szívemig hajoltál, a te hűséged mindent pótolt, melletted még a rossz is jó volt.
A hűség csupán annyi néha, hogy szíved titkon megremeg, ha szülőfölded nyelvén szólva fordul feléd egy kisgyerek.
A nyírre, nyárra, gesztenyére, hársra és az útszéli akácok sorára hiába raknak színes díszeket; karácsonyfává csupán az lehet, ki tűrt hőséget, fagyot, zivatart, kit az Isten is fenyőnek akart.
A mindent adó, semmit visszaváró,
A minden próbát derekasan álló,
Mely sosem számol, szüntelen csak árad,
Örök fölény, és örökös alázat.
Ha elkerülted már a negyven évet,
S mindezt beláttad, és mindezt megérted,
És be tudsz állni a legszürkébb helyre,
Már Te lehetsz a sorsod fejedelme.
Facebook
Pinterest