Lackfi János

Van, ami épp a végével kezdődik. Az eleje a vége. Vagy a vége az eleje. Mindegy. Önmaga farkába harapó kígyó.

Ej, ti költők, mit tudtok az életről? Fogtok egy pohár vizet, az asztalra teszitek, oszt már álmodjátok is beléje a kicsi cseppet, mely kivájja a nagy sziklát. Meg az óceánt, amely elhordja a nagy hajót. Meg a szűziesen érintetlen tengerszemet. Meg a tavaszi záport, melyben kacagnak a szerelmesek. Meg még a hóolvadást, mely árvízzel sodorja el a házakat. A mosdás utáni tisztaságot. A szomjoltás jóérzését. A fagyból bejőve behörpölt leves zamatát. A lucskos bőrig ázást. A kád vizet, mely megöregíti ujjunkon a bőrt. Havat, latyakot, jeget, kocsonyát, fröccsöt. Könnyet, vért, sejtnedvet.

Egy pap férfi is, meg nem is.

Aki nem próbál meg repülni, sosem fog lezuhanni.

Az igazi értéket ne keresd, mert éppen akkor mosolyog rád a szerencse, amikor a csend szava zeng fel a lelkedben.

Nem könnyű pénzembernek lenni, menni a világban, szorongatni a zsebemben a pénzemet, folyton megnézni a kirakatokban a dolgokat, és elővenni a pénzemet, és összehasonlítgatni, vajon miből mennyit vehetnék. De aztán eszembe jut, hogy ha egyvalamit vennék, akkor másvalamit már nem vehetnék. Így aztán van pénzem, de nem tudom elkölteni. Csak akkor minek van?

Mindenki be van börtönözve a saját fejébe, mondom neked. És rázzuk a rácsokat naphosszat. Néha ki akarsz onnan szabadulni, együttérzést, megértést keresel mások tekintetében, de legtöbbször azt látod csak, hogy az illető is úgy bele van gabalyodva a maga dzsungelébe, minden erőfeszítése rámegy, hogy valami életlen bozótvágóval kivergődjön onnan.

A szerelmesek beszéde mindig emeltebb, eszelősebb a köznap használatosnál.

Ki mint él, lassan járj, vízzel főz, húzza ág, Szégyenlős koldusnak ne nézd a fogsorát. Előre ne igyunk, tolláról madarat, Jobb ma egy túzok, és ki nem szól, bölcs marad.

Lelkifurdalásom van mert még nem hívtam fel édesanyámat és nem kívántam boldog születésnapot mert miközben boldog születésnapot kellett volna kívánnom egy verset írtam neki arról hogy miért van lelkifurdalásom.

Görget, amim van, görgetem én, S forgok e vásár görgetegén: Hord a tulajdon, mint lavina, Mert csupa vant szül mind, ami van.

Ha az ember megpróbál igazán belehelyezkedni a gyerekek világlátásába, az nagyon komolyan megfordítja vele a világot.

A költő nem marslakó, nem nagyobb "észak-fok, titok, idegenség", mint bármelyikünk.

Az író-költő felrobbantja a világot, a cserepeiből összerak egyfajta makettet, és elhiteti róla, hogy az a realitás.