Idézetek a hazáról
Igazán csak itt mosolyoghatsz, itt sírhatsz. Magaddal is csak itt bírhatsz, óh lélek! Ez a hazám.
Minden hazában vannak füvek és fák, hegyek és völgyek, folyók és tavak, városok és falvak, amelyek sohasem szöknek meg. A fákhoz és füvekhez, a hegyekhez és völgyekhez, a folyókhoz és tavakhoz, a városokhoz és falvakhoz emberek is tartoznak, akik vállalják sorsukat. Ez a rendeltetésük. Ebből az országból már sokan megszöktek. Mégis egyre többen leszünk. Te is megszökhetsz. Akkor is többen leszünk.
Mindenki csak a saját hazájában lehet próféta - más kérdés, hogy követik-e.
Utánam honvággyal tekintenének Az ajtók mind, és mind a pitvarok, Szeretnék mindent, mindent magammal vinni - És mindent itt hagyok.
Egy nemzet akkor hal meg igazán, ha elfelejti múltját, ha két kézzel tépi ki önnön gyökereit!
Vannak, akik születésüknél fogva egy országhoz tartoznak, és akkor is érzik a kötöttséget, ha elhagyják azt.
Még jőni kell, még jőni fog Egy jobb kor, mely után Buzgó imádság epedez Százezrek ajakán. Vagy jőni fog, ha jőni kell, A nagyszerű halál, Hol a temetkezés fölött Egy ország vérben áll.
Magad légy elsőbben a szíved szerint, meg szavadban is igaz magyar.
Én sohasem vettem komolyan azt, hogy nép vagy osztály vagy haza. Ilyen dolgok nem is léteznek, egyszerűen élnem kell valahol és valakik között. Ha egy ember azt mondja nekem: nép vagy haza, már tudom, hogy olyan dologra akar rábeszélni, ami nekem kellemetlen vagy hátrányos.
Jaj az egész nemzetnek, harcos magyari ősök ivadékainak, ha kihalásra ítéltettünk. Koppány meg a többi után minket is kipusztítanak, nem fegyverrel, hanem annál sokkal rosszabbat tesznek: magyariak lelkét lopják meg lassan, alattomosan. Hosszú, kínos haldoklásra akarnak kárhoztatni.
A háború egy hőse, Igen, ez lesz belőlem, És mikor hazatérek, Rohadt büszkék lesznek rám. Hordani fogom ezt a zászlót Akár a sírig is, ha úgy kell, Mert ez a zászló, amit szeretek, És ez a zászló, amiben hiszek.
Ha a föld isten kalapja, Hazánk a bokréta rajta!
Első az Isten. Aztán Nemzetem. Mert nélkülük nincs semmi. És én sem létezem.
Milyennek látszik a világ annak, aki egyszerre van mindenhol és sehol?
A statikusságtól meghülyülhet az ember, a begyökerezettségbe bele lehet bolondulni, vannak ilyen esetek: az emberek úgy hozzáragadnak a hazai talajhoz, mint az anyamellhez, és ettől megbuggyannak. Ám az anyaföld általában csak szimbolikusan táplálja gyermekét, csemetéit, a csemeték pedig sehogy sem tudnak hozzászokni az anyaföld e szimbolikus tápláló szerepéhez, mind azt várják, hogy a haza valóban etesse őket.
Facebook
Pinterest