Dasa Drndic

A város másmilyen annak, aki csak keresztülutazik rajta, anélkül, hogy belebonyolódna, és másmilyen annak, akit kilátástalanul megszállt. Másmilyen az a város, ahova először érkezel, mint az, amelyet visszavonhatatlanul elhagysz.

Ne vedd fel rögtön a kagylót (...). Hagyd, hogy legalább háromszor csörögjön. Ha rögtön felemeled, azt fogják hinni az emberek, ez semmit sem csinál, csak várja, hogy valaki rácsörögjön.

A történelem nullára kerekíti a hullákat. Ezeregy az továbbra is ezer. Az az egy, az mintha egyáltalán nem is létezett volna: kitalált magzat, üres bölcső, senkinek fel nem nyitott ábécéskönyv, levegő, mely nevet, kiabál és nő, lépcső a kertbe menekülő pusztaságnak, senki helye a sorban.

Két módja van a szenvedés elkerülésének. Az első sok mindenkinek sikerül: elfogadni a poklot, oly mértékig beleszokni, hogy már észre sem vesszük. A másik módszer merész, állandó éberséget és tanulást követel: megkeresni és felismerni azt, ami a pokol közepette nem pokol, és lehetővé tenni, hogy fönnmaradjon, teret adni neki.

Aki faluban /kisvárosban/ él, idővel elbutul, anélkül, hogy észrevenné. Egy ideig eredetinek hiszi magát, egészséges életet élő embernek, csakhogy az élet falun /kisvárosban/ csöppet sem eredeti, hanem poshadt mindenki számára, aki nem falun /kisvárosban/ született, és akinek nem való a falu /kisváros/, hanem éppenséggel árt az egészségnek. Azok, akik falura /kisvárosba/ mennek lakni, tönkremennek, és enyhén szólva groteszk életet élnek, mely először eltompítja, majd a nevetséges halálba hajszolja őket. Azt ajánlani a városi embernek, hogy költözzön falura /kisvárosba/, mert ez jót fog tenni neki, közönséges aljasság. Azok az emberek, akik a nagyvárosból falura /kisvárosba/ költöztek, hogy egészségesebben és tovább éljenek, kivétel nélkül elborzasztó példaként szolgálnak.

A statikusságtól meghülyülhet az ember, a begyökerezettségbe bele lehet bolondulni, vannak ilyen esetek: az emberek úgy hozzáragadnak a hazai talajhoz, mint az anyamellhez, és ettől megbuggyannak. Ám az anyaföld általában csak szimbolikusan táplálja gyermekét, csemetéit, a csemeték pedig sehogy sem tudnak hozzászokni az anyaföld e szimbolikus tápláló szerepéhez, mind azt várják, hogy a haza valóban etesse őket.

Ideges vagyok, mert az idegességem idegesít, és fékezi a mindennapi életemet és munkámat.

A félelem értetlen ragadozó.

Ha az isten hazudik is, a gének nem hazudnak.

Ha nincs háború, az eljövendő háborúkra készülnek az emberek.

Abszolút ártatlan emberek nincsenek.

A napok (...) olykor elejétől végig hiányzásból állnak, a nem-életet éljük.

A meg nem valósult jövők csupán a múlt ágacskái: száraz ágak.

Az életek amúgy lényegtelenségekből állnak; olyanok, akár a halászhálók. Ami ma itt van, az csupa káprázat, üres négyzetek, amelyek kockának tűnnek, márpedig nem azok, hiszen levegőből állnak.