Véghelyi Balázs
1983. augusztus 22. — magyar költő és prózaíró
Egy korszak társadalmi viszonyait, a mindenkori fiatalok gondolat- és ízlésvilágát híven tükrözik az adott kor népszerű dalai. A dalszöveg olyan művészeti és önkifejezési forma, amely a történelem följegyzetlen hétköznapjairól tudósít minket.
Szavak, elvek és hit - lehullnak rólunk, mint a falevelek.
Együtt halunk meg, mondtad mindig... Lehet, hogy már csak egyszerre?
Részeggé tettél. Egyedül aludtam ma: elvonókúrán.
A művészet ugyanolyan szükséglete szellemünknek és jellemünknek, mint a testnek a kenyér, léleknek a szerelem.
Mindenki csak a saját hazájában lehet próféta - más kérdés, hogy követik-e.
Híres az legyen, ki nagy, s ne az nagy, ki híres!
A műveltség olyan, mint a védőoltás: megvéd minket a manipulációtól, határozottabbá, elveinkben szilárdabbá, látókörünkben gazdagabbá tesz bennünket.
Mint hó a földről, olvadunk. Föld vagyunk csak, mit otthagyunk.
Egyedül az ember nem lehet szabad, csak magányos.
Szabadok csak együtt lehetünk.
Élj a mának úgy, hogy emlékezz a tegnapra, és holnap ne kelljen semmit megbánnod.
Beszél az emberről, ahogy az ember beszél.
Akkor jó a világ, ha jó benne gyereknek lenni.
Facebook
Pinterest