Idézetek a hazáról
Kinek szívében a haza nem él, az száműzöttnek tekintheti magát mindenhol; s lelkében üresség van, mit semmi tárgy, semmi érzet be nem tölt.
Egyszer ismeretlen távolba vágyom, Máskor megriaszt egy álom, Hogy a hang, hogy a csend, hogy a fény, hogy a tűz Már nem vigyáz e cseppnyi földre, S el kell mennünk mindörökre.
Nekem viszket a tenyerem, s fölpezsdül bennem a vér, ugyanaz a vér, mely a nagyapám ereiből 1849-ben lecsurgott az isaszegi síkra. Mert vadmagyar, fájdalmasan magyar vagyok, minden szociológiai tanulmányom ellenére is, s az is maradok.
Szolgálatára embernek, világnak, Nagy Istenemnek, kicsike hazámnak.
Hazámba vágy A szívem, és az ott vagyon, hol a Holtteste nyugszik annak, akinek Az életem s lelkem felébredését Köszönöm.
Az én medencém nem úszó, egyszerűen csak Kárpát.
Mert az élet az valami roppant különös dolog. Az úgy odakötözi az embert a földhöz, egy völgy hajlatához, vagy egy domb oldalához, úgy odakötözi még akkor is, ha nehéz és nyomorúságos élet, hogy az ember lassanként odanő hozzá, gyökeret ereszt belé s lassan otthonának kezdi érezni akkor is, ha idegen.
A haza vereségét óhajtani, az... nemzetárulás. Ez minden tisztességes ember szempontjából - becstelenség.
A haza elvész, ha az apákat lábbal tapodják.
Azt mondják, egyhangú a vidékünk, s azért vagyunk mi is olyan lassú és unalmas emberek. Lehet, hogy igazuk van. Lassúak vagyunk és unalmasak. Nem sietünk ködös célok felé, és nincsenek sokszínű kalandos terveink. Szelíden hullámzik életünk folyása fel és alá, bánat s öröm között, puhán, mint ahogy dombjaink vonala hullámzik körülöttünk, melyekről azt hisszük, mindig egyformák, és mégis mindig mások.
Úgy kell, hogy te is értsd: nem éltél hiába, az a hely, ahol élsz: világnak világa. Az égig érő fának ha nem nő újra ága, úgy élj, hogy Te legyél virágnak virága.
Nem kívánok örök békét, csak a gyáva harcok végét. Szent áldozat ez az élet, ha igaz szívvel fecsérled, de amelyért kényszer-vér folyt, a zászlón szenny lesz a vérfolt.
Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt kis ország, messzeringó gyerekkorom világa. Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Talán valami mélyen gyökerező atavizmus hajtja a vándort vissza abba az országba, amelyet ősei a történelmi idők ködbe vesző kezdetén elhagytak. Néha rátalál egy helyre, s valami titokzatos érzés azt súgja, hogy ide tartozik. Ez a haza, amit keresett, itt fog letelepedni - olyan tájon, amelyet még sosem látott, emberek közt, akiket sosem ismert -, mintha mindent és mindenkit gyerekkora óta ismerne. Itt végre pihenést talál.
Facebook
Pinterest