Idézetek a hazáról
A múlt erős gyökér, jelen és jövő belőle él.
Nekem áldott az a bölcső, mely magyarrá ringatott.
Ha gyönge a lelked, tompa a kardod éle.
Ha bárki betör (magyar földre), tiltakozunk ellene, fölemeljük óvó szavunkat és apellálunk a világ művelt népeinek ítéletére, de fegyvert nem szegezünk ellenük.
Nem hallok, nem látok: Keresek világot: Oh, ha most valaki egy sugárkát adna! Bár a látás után szivem megszakadna...
Azok a magyarok, kik e hazát Véren vették, vérrel ótalmazák, Azok a magyarok, ha riadót fúttak, A halál képétől nem messzire búttak.
Van mi arany, bár nem fénylik, Van, ki vándor, s hazaér, Régi erő nem enyészik, Fagyot kibír mély gyökér. Lángját a tűz visszakapja, Árnyékból a fény kiszáll, Összeforr a törött szablya, S koronás lesz a Király.
Hazatérés, erről szól az élet; a kereskedőké, a titkároké, a bányászoké, a méhészeké, a kardnyelőké, mindnyájunké. (...) Otthon: a hely, ahonnan származol, de ugyanakkor a végcélt is jelenti.
A jövendő terhe vállaidon fekszik; légy erős, légy törhetetlen, hogy azt diadalmasan elviselhesd. Mi egy szabad hazát adunk nektek örökségbe s a túlvilágról is eljövünk számon kérni, hogy tartottátok fenn a magyarok hazáját. Isten vezéreljen minden pályátokon.
Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, de idegenen sohasem.
Ki szívben jó, ki lélekben nemes volt, Ki életszomját el nem égeté, Kit gőg, mohó vágy s fény el nem varázsolt, Földön honát csak olyan lelheté.
Hazának füstje is kedvesebb, mint idegen országnak tüze.
Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn.
Szerte e hazában mondom a verseket, és figyelem a közönséget: nem tudják, mit jelent "magyar", olyan értelemben, ahogyan Ady ejtette, ahogyan Petőfi lángolta, Balassi élte, Arany szenvedte, Bartók sikoltotta Kodállyal, Csontváry és Egry festették, ahogyan Kosztolányi féltette, Babits óvta, ahogyan Móricz simogatta. Nem tudják, nem értik, és félnek attól, ha feléjük tüzelem a szót, ahogyan Vörösmarty és Juhász szavait égetem, félnek attól, hogy ma nem "modern" úgy érteni, ahogyan értenék.
Van egy hazám, hová lábam nem mehet el, ahova ölelő karom nem érhet el, hová csak vágyam lopózhat lábujjhegyen, láthatatlan, nesztelenül, szép csendesen...
Facebook
Pinterest