Márki-Zay Péter

1972. május 9. — közgazdász és politikus

Ha valamit elég sokszor duruzsolnak az ember fülébe, akkor előbb vagy utóbb el fogja hinni.

Áldozatvállalások nélkül semmi nem megy előre.

Meg lehet teremteni magunkban a változás, a változtatni akarás élményét nap mint nap.

Nagyon kevés olyan dolog van az életben, ami annyira felemelő, ami annyira magától értetődően jó, mint egy gyermek.

Vannak olyan szerencsés országok, ahol az emberek annyira bölcsek, hogy hülyeséget akkor sem szavaznak meg, ha nagyon jól hangzó módon tálalják is nekik.

Az ember végül ott lesz otthon, ahol tizennégy és tizennyolc éves kora között élt.

Nagyszerű dolog, ha az embernek megadatik, hogy hosszabb-rövidebb ideig külföldön éljen, hiszen kinyílik a világ, egy ilyen élmény után egészen máshogy értékeli nem csak azt, ami kint van, hanem azt is, ami itthon van. Sokkal elfogadóbb lesz az ember, el tudja képzelni, hogy valami nem úgy van, ahogy mi megszoktuk, lehet az másként is.

Annyi mindent megtapasztal az ember egy másik országban, aminek itthon már a létezését sem hiszi el... furcsa módon alakul ki ez az érzés, a külföldön töltött idő előrehaladtával. Kezdetben hajlamosak vagyunk elutasítani a nem szokványos helyzeteket. Ha itthon valamit megszoktunk, kint pedig máshogy csinálják, akkor sok esetben az első reakciónk az, hogy ez hülyeség. Aztán később rájövünk, hogy lehet máshogy, másként is alakítani az életet, nem csak úgy, ahogyan azt otthon megszoktuk.

A statisztikai adatokat nem az érzelmeink alakítják.

Nagyon fontosnak tartom a családok életében a könyvek és az olvasás szeretetét. Ez is egy olyan dolog, ami nem fog magától kialakulni a gyermekekben, ezt meg kell teremteni. A közös meseolvasás, aztán az együtt olvasás mind-mind fejleszti a gyerekek fantáziáját, szókincsét, kritikai gondolkodását.

Az onkológián, ahol mindenki szembesül a halál lehetőségével, ráeszmélnek az emberek arra, hogy szeretettel kell viseltetni egymás iránt. Sajnos ez a szembesülés kell a felismeréshez, pedig ezt megtehetnénk korábban is, nem csak akkor, amikor már érezzük, hogy egyszer vége lesz az életünknek. Bármennyire furcsán hangzik, maga a halál létezése szükséges ahhoz, hogy legyen értéke az életnek.

Mi magunk fomáljuk, alakítjuk a sorsunkat és az országunk sorsát. Ha a sok rossz helyett szeretettel töltjük meg a lelkünket, szerető emberekké válunk. Ha lelkileg kiegyensúlyozott, boldog közösség él egy országban, akkor az egy szerető és szerethető országgá válik.

Egy ország kultúrája, felfogása a hétköznapi cselekedeteken át formálható.

Az egyház is olyan, mint maga a társadalom. Vannak jó papok és kevésbé jók, mint ahogyan léteznek jó és rossz emberek. Miénk a felelősség, hogy ismerjük fel őket.

Az ember alapvetően lusta és önző, motiválni, anyagilag ösztönözni kell. Ezért egyedül a világon a kapitalizmus működik, a szabad verseny, a vállalkozások szabad versenye.