Catherynne M. Valente

A tealevelek mit sem érnek a kávézaccból jósláshoz képest, ha az ember a szépítetlen igazságra kíváncsi. A kávé iható mágia.

A kísértés anyja a szükség.

A szeretet illatát nehéz leírni, de ha felidézed azokat az alkalmakat, amikor valaki megölelt és biztonságban érezted magad, éppúgy emlékezni fogsz rá, mint én.

Nem szabadulhatsz a helytől, ahonnan jössz (...). Egy része mindig benned marad, akár a legvastagabb hagyma közepén a karcsú, fehér szív.

A titkok kényes holmik. Megtölthetnek édességgel, hogy úgy érezheted magad, akár egy macska, mely különösen kövér verebet talált, és míg felfalta, egy karmolást vagy csípést sem szenvedett el. Vagy meg is akadhatnak benned, és roppant lassan keserű levesükbe főzhetik csontjaidat. Akkor a titok kapott el téged, nem pedig fordítva.

Tudod, a könyvek ajtók. Mindig és mindörökké. A könyv ajtó egy másik helyre, másik szívbe és másik világba.

Lehet, hogy előítélettel viseltetsz a sötétség iránt, de emlékezz csak rá, hogy ott élnek a csillagok meg a hold, és a mosómedvék, a baglyok, a szentjánosbogarak, a gombák, a macskák és bűbájok, és rengeteg egyéb jó és szükséges dolog. A tolvajlás is persze, az összeesküvések, lopakodás, titkok és az erős vágy, amelynek csapásától elájul az ember. De garantálom, hogy a fényes oldalad sem tökéletes, csinos kép. A sötét nélkül nem tudnál álmodni. Nem tudnál pihenni. Még csak találkozni sem tudnál a kedveseddel egy holdfényes erkélyen. És mit érne a világ anélkül?

Azt az arcot kapod, amit egész életedben építesz munkával, szeretettel, gyásszal, nevetéssel és homlokráncolással.