Idézetek Istenről
Isten sötét torkán cigányútra szaladt a sorsom.
Isten ír velem Verseket. Hagyom a kezét, Engedem.
Hányan beszélnek még mindig Istenről, akik remélik, hogy ő sem tud mindenről!
Néha van, néha nincs, néha árny, néha fény, az Isten is tűnő tünemény... Mégis, mintha lenne, mintha itt lebegne, mintha minden pillanat szirmán harmatként ő remegne, úgy élek én!
Ős Egy, egyetlen Istenem! Mélyed mélyébe semmisüljek, te légy, te légy a mindenségem, aki mindig voltál, s aki vagy.
A világ egy rossz tréfa, amit unalmában eszelt ki a Mindenható. Biztos másnapos volt.
Keserüségemre úgy sincs felelet: minek adtál ennem, ha nem eleget? miért vakitottál annyi nappalon, ha már ragyogásod nem lehet napom?
Micsoda viharzó Keresztút húzódik a feldúlt levegőben! Jézus-arcú, csapzott madarak vijjognak, sírnak eltűnőben.
Mint az aranymosó az aranyat, az Isten kimossa mégis életedből, ami jó.
Hiszem, hogy a világban létezik a jó, amelyet így vagy úgy áraszt magából a szerető Isten. De hiszek egy másik erőben is, amely éppen olyan valós, mint az Isten, akihez egész életemben imádkoztam, és tudatosan azon munkálkodik, hogy minden tisztességes elhatározást romba döntsön. Nem a Sátán, én nem hiszem, hogy a Sátán lenne (bár hiszem, hogy ő is valóságos), hanem a diszharmónia démona, valami vásott és ostoba dolog, amely vígan kuncog, ha egy öregember felgyújtja magát, pedig csak pipára akart gyújtani, vagy amikor az imádott kisbaba a szájába veszi az első karácsonyi ajándékát, és megfullad tőle.
Minket rosszul neveltek. Szenvedésre, gyászra, vérre, tragédiára. Keleten az istenek mosolyognak. A mi templomainkban sok a rettenetes kép, a vér, a kín és az elviselhetetlen gyötrelem.
Személy szerint huszonnégy karátos marhaságnak tartom az elképzelést, miszerint Isten saját javító-nevelő kínbarlangot tartana fenn bukott nebulói számára. Pokolnak bőven megfelel az az állapot, amikor az ember el van vágva Istentől, a szeretet és a béke energiájától. Tőle. Az ereje körülvesz életünk minden napján, mint a levegő; sokan megfeledkeznek róla, még többen alapból észre sem veszik.
Egy ember a sziklafalon egyensúlyozva hirtelen megcsúszik, és leesik. Szerencsére van annyi lélekjelenléte, hogy megkapaszkodjék egy kiugró kőcsipkében, és ott függeszkedik élet és halál között. Csak lóg, lóg, majd hirtelen felkiált: "Van odafönt valaki, aki segítene?" Semmi válasz. Tovább kiabál: "Van odafönt valaki, aki segítene?" Egyszer csak mély, öblös hang szólal meg: "Isten vagyok. Segítek neked, csak engedd el a sziklát, és bízz bennem!" Emberünk visszaszól: "Van odafönt valaki más, aki segítene?
Istent eltakarta előlem egy teremtménye, akiből bálványt faragtam.
Nem hiszem, hogy létezik egy igazi, gondolkodó Isten, aki feljegyzi minden madár halálát Ausztráliában, vagy minden bogárét Indiában, egy Isten, aki nagy aranykönyvébe beleírja minden bűnünket, és ítélkezik felettünk, amikor meghalunk - nem akarok egy olyan Istenben hinni, aki szándékosan rossz embereket teremt, hogy aztán szándékosan elküldje őket megsülni a pokolba, amelyet szintén ő teremtett -, de azt hiszem, hogy kell lennie ott valaminek.
Facebook
Pinterest