Paulo Coelho

Évekig harcoltam a saját szívem ellen, mert féltem a bánattól, a csalódástól és a szenvedéstől. Mindig tudtam, hogy az igazi szerelem mindezek fölött áll, és hogy még meghalni is jobb, mint szerelem nélkül élni. (...) Ha csupa szenvedés és csalódás és magány az ára, akkor is megéri szerelmesnek lenni.

A szenvedés abból fakad, hogy elvárjuk, hogy úgy szeressenek minket, ahogy elképzeltük - ahelyett, hogy hagynánk, hogy a szeretet úgy nyilvánuljon meg, ahogy akar: szabadon, zabolátlanul, ereje teljében, vezetve minket, megakadályozva, hogy megálljunk.

Az embereknek meg kell érteniük, hogy senki sem játszik cinkelt lapokkal, egyszer nyerünk, másszor veszítünk. Ne várd, hogy visszakapj valamit, ne várd, hogy észrevegyék az erőfeszítéseidet, hogy felfedezzék a tehetségedet, hogy megértsék a szerelmedet. Minden egyes ciklust le kell zárni. Nem büszkeségből, nem azért, mert nem bírsz tovább harcolni, nem is gőgből, hanem egyszerűen azért, mert már nem része az életednek. Zárd be az ajtót, cserélj lemezt, takarítsd ki a házad, rázd ki a porrongyot. Felejtsd el azt, aki voltál, és legyél az, aki vagy.

Mindenki azt hiszi, hogy a földi élet célja az, hogy teljesítsünk valami tervet. Senki sem kérdezi, hogy ez a terv az övé-e, vagy valaki más alkotta. Gyűjtik a tapasztalatokat, az emlékeket, a dolgokat, mások ötleteit, és többet gyűjtenek, mint amennyit elbírnak. És közben megfeledkeznek az álmukról.

Tudod, mi okozza a legnagyobb örömet a nőnek a házasságban? (...) A táplálás. Nézni, ahogy eszik a férje. Ez az a pillanat, amikor a nő, aki egész nap a vacsorán törte a fejét, a mennybe megy.

Csak az a fontos, hogy éber légy, mert a leckék mindig akkor jönnek, amikor készen állsz a befogadásukra, és ha figyelsz a jelekre, mindig mindent megtanulsz, amire szükséged lesz a következő lépéshez.

És ha így lesz is, ha valóban elveszítem, akkor is nyertem egy boldog napot. És ha arra gondolok, milyen szörnyű ez a világ, akkor egyetlen boldog nap is maga a csoda.

Minden embernek van egy vágya, ami csak az övé, és ez a vágy sokakat eltaszíthat tőle, de azt, aki fontos, közelebb hozza hozzá. Ez a vágy a lelkem mélyéből fakad, és olyan erős, hogy mindenkit megfertőz, aki a közelemben van.

- Két tűzoltó bemegy az erdőbe, hogy eloltsanak egy kisebb tüzet. Amikor végeztek, odamennek egy kis patakhoz. Egyiküknek csupa korom az arca, a másik viszont makulátlanul tiszta... melyikük fogja megmosni az arcát? - Ez egy hülye kérdés: nyilván az, amelyiknek csupa korom az arca. - Tévedsz: a kormos arcú ránéz a társára, és azt gondolja, hogy ő is olyan, mint a másik. És fordítva: az, akinek tiszta az arca, látja, hogy a társa csupa korom, és azt mondja magában: biztosan én is ilyen piszkos vagyok, meg kell mosakodnom. - Mit akarsz ezzel mondani? - Azt akarom mondani, hogy a kórházban megértettem, hogy mindig önmagamat kerestem a nőkben, akiket szerettem. Ránéztem tiszta, szép arcukra, és magamat láttam tükröződni bennük. De ők is rám néztek, és látták, hogy kormos az arcom, és bármilyen okosak és magabiztosak voltak, ők is magukat látták tükröződni bennem, és rosszabbnak hitték magukat, mint amilyenek.

Minden emberi kapcsolatban a legfontosabb a beszélgetés, de az emberek már nem beszélgetnek egymással, nem ülnek le csak azért, hogy beszéljenek és meghallgassák egymást. Színházba járnak, moziba, tévét néznek, rádiót hallgatnak, könyvet olvasnak, de alig beszélnek egymással. Ha meg akarjuk változtatni a világot, vissza kell térnünk abba a korba, amikor a harcosok leültek a tűz köré, és történeteket meséltek.

Egyetlen kaland többet ér, mint ezer egyforma nap, amit kényelemben és jólétben töltök.

Ezen a földön mindenkinek megvan a maga kincse, ami rá vár. De ne felejtsd el, hogy csak az talál igazi kincset, aki a szívére hallgat.

Megfutamodni a harctól, ez a legrosszabb, ami megtörténhet velünk. Rosszabb, mint vereséget szenvedni, mivel a vereségből mindig tanulhatunk valamit, de a megfutamodással csak ellenségünk győzelmét hirdetjük.

Mindig látjuk, melyik lenne a legjobb út, de mindig azon az úton járunk, amelyikhez hozzászoktunk.

Amikor az ember határozott cél felé tart, nagyon fontos, hogy az útnak is szenteljen figyelmet. Az út az, amely mindig megmutatja a célba érés legjobb módját, s útközben gazdagodunk.