Idézetek a szakításról
A szerelem nem tart örökké. Az emberek összeállnak, széjjelválnak. De ha olyan sokáig tart a szerelem, mint miközöttünk, iszonyatos kolonccá válik. Én nem kérek többet belőle. Ez az igazság. De azért, ha megjön az eszed, ha úgy fogadsz engem, és úgy bánsz velem, ahogy baráthoz illik, akkor ezentúl is eljárok hozzátok, mint régen.
Elhatároztam, hogy még egyszer, utoljára jól megnézem majd életem legnagyobb szerelmét, hogy mindenre, a hegre a homlokán, a görbe kisujjára, de még a szeme alatti apró ráncokra is emlékezni tudjak, amikor (...) előhívom elmémből a legtitkosabb és a legszebb pillanatokat.
Elhagytam a férjem. Mikor végre meghoztam ezt a döntést, azt hittem, túl vagyok a nehezén. Ez is csak azt mutatja, milyen keveset tudtam a válásról.
Azt olvastam valahol, hogy ha az ember meghal, akkor a lelke kiszáll a testéből, és látja a földi porhüvelyét. Bár én fizikailag nem haltam meg, a lelkem mégis elhagyta a testemet és kissé távolabbról figyelte a történéseket. Bence ugyan fel sem állt az asztaltól, mégis puszta kézzel kitépte a szívemet, a földre dobta és megtaposta. (...) A testem kibotorkált a dolgozószobából és megtámaszkodott a folyosó falánál. Most hogyan tovább?
Ne vádolj senkit, te lökted el azt, ki magát feladva tényleg szeretett. És itt van a cél, az áhított semmi, a pillanatonként mind kevesebb.
Eltűnni csendben, az volna jó, Ne fájjon többé, ha hazug a szó, Ne kelljen látnom, ha nem esik jól, Ne halljam meg, ha nem rólam szól.
Remélem, hogy találsz valakit, aki nélkül nem tudsz élni. Tényleg nagyon remélem. És azt is, hogy soha nem kell megtudnod, milyen az, amikor mégis meg kell próbálnod e nélkül a személy nélkül élni.
Nézek utánad mint a becsukott ajtó elrejt a hátad.
Akit egyszer én eleresztettem, az a madár vissza sose reppen.
De verseim hangoddal telve még, s a tieid az én lélegzetemmel. Van tűz, amelyet eloltani nem mer felejtés, félelem se: égten ég. Ó, hogy emlékezem most, félve-vágyva, rózsaszín, száraz ajkad vonalára!
Amikor azt kérdezed, hogy miért vettem olyan mély levegőt, némán hallgatok, mert nem mondhatom el azt, hogy nem tudok nélküled élni. Talán az a mély levegő könnyebbé teszi elviselni a fájdalmat, amit akkor érzek, amikor tudom, mégis nélküled kell élnem. Talán egyszer elfogadom, egyszer majd azt tudom mondani, hogy nekem ez így is jó, őszintén, belenyugodva, de tudod, amíg látom az arcodat a mosollyal, amit csak én láthatok, valahogy mindig egy picit darabokra törik a szívem.
"Közös megegyezés" - a legrettenetesebb kifejezés... Azt jelentette: az örömkönnyek rászáradnak és rákövülnek a lebiggyedt ajkakra. Valamikor aztán az egyik úgy ránehezedik a szájszögletre, hogy lehúzza, és végleg úgy is marad.
A zenéjét megtalálni, az a nehéz (...), a zenéjét annak, amit mondani akarunk, itt, ebben a közelségben, a zenét és a mozdulatokat, melyek oldják a fájdalmat, amikor csakugyan nincs már mit tenni, az odaillő zenét, hogy tánc legyen, valamiképpen, és ne durva elszakadás ez a távozás, ez az eliramlás az élet felé és távolodva tőle.
- Egyébként, ha elfogadsz egy tanácsot, szerintem engedd el, és ha ő is szeret, akkor majd magától visszajön (...). - Gondolod? (...) - Egészen biztos vagyok benne. (...) - De várj. Azt mondtad, ha szeret, akkor visszajön. És ha nem szeretne? - Akkor legalább elengedted.
A szívemben lüktet a vér Még energiám is van Csak a lelkem van már elfáradva Teljesen lakatlan Most szabadon engedlek Ennél többet nem tehetek Miféle esküt tennék neked Ha mindent megszegek?
Facebook
Pinterest