Balási András
1967 — erdélyi költő
Ne vádolj senkit, te lökted el azt, ki
magát feladva tényleg szeretett.
És itt van a cél, az áhított semmi,
a pillanatonként mind kevesebb.
Miért a harc s miért nem az öröm, az egyszerű, derűs dolgok, a hűvös esők, a sápadt fények a ködön, miért a harc s a küzdés árnya üldöz.
Miért nincs erő visszahozni azt, mi kifoghat a kegyetlen időn, a leheletnyi halovány vigaszt?
Miért a másik út tűnik, dereng úgy
mindannyiszor, akárha jobb lehetne,
s mi eltévedten, tétovázva járunk
úttól-útig, középutat keresve,
míg megtanuljuk, hogy nincsen középút,
sorra lépvén végtelen végletekbe,
s csak miután már végképp leroskadtunk,
pillantunk kérdőn önnön lépteinkre?
Facebook
Pinterest