Párbeszéd
- Megtanultam, hogy... hogy ne mutassam ki az érzéseimet. (...) - Nincs olyan álarc, amelyik félre ne csúszna néha.
- Az emberi arc végül is nem más, mint álarc... - És alatta? - És alatta ott van a primitív férfi... vagy asszony.
- Honnan jöttél, Télapó?
- Hóországból, hol a hó
hegyvastagnyi takaró,
a tenger meg hat akó.
Feneketlen zsákom mélyin
citrom-narancs is akad,
osszátok szét gerezdenként,
veszekedni nem szabad!
- A nők és a férfiak másként működnek. Mint a PC és a Mac. - És melyik a férfi? - Természetesen a PC. Olcsóak, igénytelenek, vírusokat szednek össze, és egyszerre csak egy dologra képesek. (...) - A nők pedig a Mac-ek. Intuitívek, gyors észjárásúak és elegánsak. - Valamint méregdrágák, és csak egymással kompatibilisek. - És függőséget is okoznak.
- Honnan tudja az ember, hogy szerelmes? (...) - Elmondom neked. Ha napi fél órát beszélgetsz vele, akkor szerelmes vagy. - És ha egy órán át beszélgetsz vele? - Akkor fülig szerelmes vagy. - Aztán ha már nem beszélgettek, ez azt jelenti, hogy összeházasodtatok.
- Az Úr csak emlékeztetni akar bennünket, mily hasztalan és jelentéktelen is mindaz, amit az ember tesz. - Már miért érdekelné ez az Urat? Nekünk talán álmatlan éjszakákat szereznek a hangyák, amelyeket alighanem minden lépésünknél széttaposunk?
- Egy fogékony gyerek könnyen hajlamos a hőskultuszra, és a fiatal lélekben könnyen gyökeret verhet egy felnőttkorban is kitartó rögeszme. - Igaz. (...) Az a közkeletű nézet, hogy a gyerekek könnyen felejtenek, nem felel meg a valóságnak. Sok embert egész életében fogva tart egy eszme, amelyet zsenge gyermekkorában plántáltak belé.
- Hinni kellett istenben? - Úgy kellett tenni, mintha hinnénk. Megtanultam, hogy ha hiszel valamiben, akkor az van. Ha nem hiszel, akkor nincs.
- A hangyák is félnek a medvétől. - Mert nem gondolkodnak eleget ahhoz, hogy rájöjjenek, ha mind összefognának, elbánhatnának még azzal a medvével is.
- Hogy teszed túl magad a pánikon? (...) - Sehogy. Megpróbálod túlélni. Összeszorítod a fogad, és valahogy majd csak kibírod.
- Én igazán szeretlek. - Mi az hogy igazán?! (...) Akkor talán olyan is van, hogy nem igazán? Ha nem igazán, akkor az már nem is szeretet. S ha szereti, akkor miért kell hozzá az az igazán? Vagy szeret valakit az ember, vagy sem.
- Nem fordíthatok hátat a családnak és a hagyományoknak. - A hagyományok a múlttal kötnek össze. Mi lesz a jövővel?
S egyszerre csak egy kisgyerek hangosan megszólalt hátul: "Édesanyám! Mi a szabadság?" A tanítóban elakadt a szó. Odanéztek mindannyian. Az asszony pedig felsóhajtott és azt felelte: "Amikor hazajönnek a katonák, fiam." Ó, hóvirágos régi március...! Azóta mennyi vér ömlött megint, s részeg torokkal hányszor ordították közénk a véres jelszót, hogy "szabadság"! Hát ez a szabadság, emberek? Szónokló, híres emberek! Élők s holtak mind ezt akarták...? S mi lesz, ha majd egy szép napon megkérdezi egy kisgyerek: "Édesapám, mi a szabadság...?" Ó, hóvirágos régi március...! Talán sóhajtunk egyet mi is akkor és csak annyit mondunk csöndesen: "fiam, szabadság az, ha majd hazatérhetünk mindannyian."
- Kérem, ne írjon a falra! - Talán gépeljünk?
- Az a legrosszabb, ha az ember elveszíti az igazit, csak mert fél a kötöttségtől. - Még rosszabb, ha az ember nem az igazit veszi el, csak mert fél a magánytól.
Facebook
Pinterest