Párbeszéd
- A szerelem remény. Ez hajtja az álmainkat, és ha szerelmes vagy, örülnöd kell neki, mert a szerelem nem mindig tart örökké. - De ha a szerelem olyan jó, akkor miért érzem olyan rosszul magam? - Azzal kell lenned, akit szeretsz.
- Ha ez a szerelem, nekem nem kell. Vedd el tőlem! Kérlek! Miért fáj ez ilyen nagyon? - Mert igazi volt.
- Nézze, fiam, maga fiatalabb annál, hogysem el tudná fogadni mások bölcsességeit, de megmondhatom: a szerelem nagy ellenség. (...) Bizony. A költők örökké félreismerik a szerelmet. Sokszor szántszándékkal. Mert a szerelem nagy mészáros. A szerelem nem vak. Ohó, korántsem. Inkább kannibál, és olyan a szeme, mint a sasé. A szerelem rovarszerű. És örökké éhes. - Mivel táplálkozik? (...) - Barátsággal. Barátságot zabál.
- Arra gondoltam... te és én... talán elmehetnénk valahová... együtt. Mostanában. Ma. Most azonnal. Gyere velem, Hanna! - Nem, én... nem hiszem, hogy ez lehetséges. - Miért nem? - Mert azt hiszem, ha mi együtt elmegyünk valahová, attól félek, egy nap, talán nem ma, nem is holnap, de egy nap hirtelen... sírni kezdenék... olyan nagyon, hogy semmi és senki nem állítana meg. És a könnyek megtöltenék a szobát, és én nem kapnék levegőt, magammal rántanálak, és mindketten megfulladnánk. - Megtanulok úszni, Hanna. Esküszöm, megtanulok úszni.
Anya: - miért szeret a barátnőd? Fiú: - úgy gondolja, hogy jóképű, tehetséges, okos és jó táncos vagyok. Anya: - és te mit szeretsz benne? Fiú: - úgy gondolja, hogy jóképű, tehetséges, okos és jó táncos vagyok.
S éreztem, megáll
mögöttem egy misztikus Idegen,
s hajamnál fogva hátra ránt-cibál:
"Szólj, ki vagyok?" - s én halkan felelem
zord zengésű szavára: "A Halál."
S ezüst hang cseng rá: "Nem. A Szerelem."
- Milyen érzés, ha az ember szerelmes? - Hát... amint meglátod a szerelmedet, a szíved leesik a gyomrodba, szétnyomja a zsigereket. Az így kiszorított nedvességtől izzadni kezdesz, és a víz kivágja az agyad biztosítékait, amitől aztán teljesen kótyagos leszel. Végül kisül az agyad, elernyednek a rágóizmaid, és amíg a nagy Ő odébb nem megy, csak állsz, és makogsz, mint a hülye.
- Nem volt más módja, hogy megkedveltesd magad velem? Csak mert ennek nincs sok értelme. - A szerelemnek sincs.
- Néha én is álmodom a szerelemről. Nem is tudom, mit; reggelre mindig elfelejtem. Égig érő jegenyékről álmodom? Folyóról, aminek nincsen partja? Csak azt tudom, olyan örömöm sosem volt még, mint amikor a szerelemről álmodom. - Öröm a szerelem? Csak öröm? - Mi más lenne? - Azt hittem, pusztulás is. A leggyönyörűbb pusztulás: megszűnhetek, és akkor is vagyok.
- A szerelemből mennyi az elég? - Mindig egy kicsivel több, mint amit bárki is kapott valaha.
- Honnan tudod, hogy ő nem életed szerelme? Úgy értem, lehet az évek múlásával ő lesz az. - Nem, ez nem olyasmi, ami idővel fejlődik. Ez olyasmi, ami azonnal megtörténik. És folyik végig rajtad, mint a folyó vize vihar után. Feltölt és kiürít egyszerre. Érzed az egész testeddel... a kezedben, a szívedben, a gyomrodban, a bőrödön. Éreztél már így valaki iránt? - Igen, azt hiszem. - Ha gondolkoznod kell ezen, akkor még nem érezted. - És teljesen biztos vagy benne, hogy egy nap megtalálod? - Persze. Végül mindenki megtalálja. Csak sose tudhatod, hogy mikor vagy hol.
- Definiáld a szerelmet. (...) - Egy másik személy testi és lelki egészsége és jóléte miatt érzett aktív aggodalom és törődés. Aktív. Nem passzív. - Dióhéjban: mindig emlékszünk az illetőre. Sosem feledkezünk meg róla. Minden egyes nap minden egyes órájában számolunk a létezésével. Bármit csinálunk is. És soha nem hagyjuk ott, hogy meghaljon.
- Tényleg van olyan, hogy szerelem első látásra? Különben miért született volna annyi vers meg dal róla? - Azt hiszem, ez olyasmi, amiben az emberek szeretnek hinni.
Facebook
Pinterest