Párbeszéd
- Miért nem mutatod ki az érzéseidet? - Miért kéne? Én tudom, és ez a lényeg. Sose gondolkoztál még el mások nyílt színi nagy sírógörcsei láttán, hogy vajon tényleg a szívük fáj-e így, vagy csak sajnáltatni akarják magukat? Szerintem ha az ember közszemlére teszi, amit érez, attól valahogy bepiszkolódnak az érzelmei.
- Egyébként, ha elfogadsz egy tanácsot, szerintem engedd el, és ha ő is szeret, akkor majd magától visszajön (...). - Gondolod? (...) - Egészen biztos vagyok benne. (...) - De várj. Azt mondtad, ha szeret, akkor visszajön. És ha nem szeretne? - Akkor legalább elengedted.
- Mi az, ami ön szerint hiányzik a mai nőkből? - A gerinc hiányzik. Nincs tartásuk, önbizalmuk, büszkeségük. Prostituálódnak a belső bizonytalanság miatt: azért, hogy megkapják a szeretetet. Meg akarnak felelni másoknak - nem önmaguknak -, hogy elfogadják őket. A magánytól való félelem miatt szereznek maguk mellé valakit, akivel aztán társas magányban élnek tovább. Egy nő ne a férfi, hanem maga miatt legyen nő!
- Miért nem hagyod, hogy az emberek meglássák benned a jót? - Mert ha az emberek jót látnak, akkor el is várják azt. És én nem akarok mások elvárásai szerint élni.
- Mindenki fél a köznapiságtól, mintha valamilyen végzetről volna szó, amely unalmat szül, megszokást gerjeszt. Én nem hiszek ebben a sorsszerűségben... - Hanem miben hiszel? - Abban, hogy a köznapiság az igazi összetartozás forrása. És nem igaz, hogy megszokáshoz vezet, ellenkezőleg: a mindennapokban lehet megtalálni, sőt feltalálni a fényűzést és a banalitást, a szertelenséget és a közös ügyeket.
- Bármi történhet vele, pedig megígértem neki, hogy nem hagyom. - Hm. Elég furcsa ígéret. - Miért? - Hát, ha nem hagyod, hogy bármi történjen vele, akkor semmi sem történik vele. Az pedig marha unalmas.
- Annyiszor bebizonyítottad, hogy a lélek halhatatlan! - Az hát! Elméletben. Tudod, így áll a dolog a filozófiával: mihelyt kilépsz az iskolából, mindjárt nem működik.
- Neked nincs olyan együttes, akiért annyira odavagy? Akikkel már álmodtál? Egy banda, akinek minden dalszövegét kívülről tudod? Számok, amik életed periódusaihoz köthetők? Amikre sírtál vagy nevettél? Dal, amit egy bizonyos időszakban annyit hallgattál, hogy ha behunyod a szemed, érzed még az akkori illatokat is? Nincs olyan zene, amit annyira szeretsz, hogy már az boldogsággal tölt el, ha valahol meghallod? Amiről egyszerűen azt hiszed, hogy azért íródott, hogy belőled érzéseket váltson ki? Énekes, akiért rajongasz? Akinek szerelmes vagy a hangjába? (...) - Nem igazán - vonta meg a vállát némi tanakodás után. - Pech - bólintottam szomorúan - mert ezek jó dolgok.
- Bármennyire is az ellenkezőjét akarod elhitetni velem, nem vagy nőcsábász, nem kábítószerezel, nem iszol. A magad fura módján még a gyerekeket is szereted. Biztos állásod van, tisztelnek. Még a volt feleséged is kedvel. A nikotin iránti gyengeségeden és a mocskos szádon kívül semmi borzasztót nem látok benned. - Mert nem akarsz. Olyan vak vagy, hogy csoda, hogy fehér bot nélkül kiengednek az utcára.
-Szerinted van különbség? Mármint aközött, hogy vele vagy, vagy az övé vagy? - Persze. Az egyikben benne rejlik a választás lehetősége, a másikban nem.
- Na, kikerültem a barát zónából? - Igen, és nem is kellett volna ott lenned.
- Mikor tudja meg az ember, hogy igazi szerelmet élt-e át? - Mikor elmúlt a szerelem. Ha megsiratjuk: igazi volt; ha föllélegzünk utána: hamis érzés volt.
- Kivételes nő volt, és én annyiba se vettem, hogy megismerjem. Igen, szétszórtam a hamvait, de jó lett volna tenni valamit, mielőtt hamuvá lett. - Ezt a leckét mindenkinek meg kell tanulni. Becsülni a másikat, amíg még lehet.
Facebook
Pinterest