Párbeszéd
- A szeretet emberi érzés. - Nem, csak egy szó. Csak a kapcsolat számít, amit a szó sejtet.
- Mindenki megmondja, mit csinálj, mi a jó neked. Nem akarják, hogy te találd meg a válaszokat. Azt akarják, hidd el az övéiket. - Kitalálom, a magáét kéne elhinnem... - Nem. Én csak azt akarom, hogy végre ne a külvilágból merítsd a tudásodat, hanem saját magadból.
- A világ egyre jobban zsugorodik. - A világ nem lett kisebb, csak egyre kevesebb.
- Vagy őrültek vagyunk, vagy zsenik. - Különös, milyen gyakran jár együtt ez a két vonás.
- Az asszonyi ravaszság kifogyhatatlan kincsestár. - Látom, volt már házas.
- Hát mégis igazat mondtál? - Gyakran megteszem. És érdekes, hogy ez mindig mindenkit megdöbbent.
- Nem ismersz, de én ismerem magam. Ha nekem valami megtetszik, muszáj imádnom. Szinte megőrülök érte. - Nem értem, miről beszélsz. - Hát rólad.
- Nem tudsz leülni, és várni, hogy majd jönnek a jó dolgok, de... azt megteheted, hogy megbocsátasz magadnak, amiért megpróbálsz boldog lenni a rossz napokon is. (...) - Boldog vagyok. Te boldoggá teszel. A legjobb barátnőm elment, anya meghalt, az egész város elpusztult, de mikor veled vagyok, boldog vagyok.
- Oly édes a bizonytalanság. A köd csodássá varázsolja a tárgyakat. - De ködben nem látjuk az utat. - (...) Minden út egyfelé vezet. - Hova? - A kiábrándulásba.
- Együtt építettük föl az életünket. Szeretem a férjemet, ő is szeret engem, bár nem éppen a leghűségesebb férj. - Ez az első alkalom, hogy erről beszélsz. - Mert nincs jelentősége. Mi az a hűség? Az érzés, hogy birtokolhatok egy testet és egy lelket, amelyek nem az enyémek?
- Fura, hogy kinek milyen a szobája. Sok mindent elárul a lakójáról. (...) - Az is elég fura (...), hogy kinek ki a házastársa, nem?
- A hátunk mögött száz méterre a civilizáció. Közművek, közellátás, közigazgatás, közbiztonság és közállapotok. Így könnyű vadembernek lenni. - Vagy talán nehezebb. Állandó igazodás az élethez, minden szabály megszegése következményekkel jár.
- Hogyan lehetnék olyan nagy ember, mint te? - Miért akarsz nagy lenni? - kérdezte a Mester. - Embernek lenni is elég nagy teljesítmény.
- Most, hogy közeledik a búcsú, az elválás, a félelem a magánytól, a kilátástalan jövőtől, és jön a rémült gondolat, hogy: "Tapadjunk össze ebben a halálra ítélt, félelmetes, reménytelen világban, mert nem jó egyedül"... mindez azt kiáltotta bennetek: "Maradj velem!"... Ez nem szerelem. - Hanem mi? - Menekülés.
- Nem csinálhatsz mindent egymagad. Erre senki sem képes. - Az átlagos emberek valóban nem. - Átlagos vagy sem, te is csak ember vagy.
Facebook
Pinterest