Párbeszéd
- Itt a sivatagban olyan egyedül van az ember. - Nincs kevésbé egyedül az emberek közt sem.
- Annyi idős vagy, amennyinek gondolod magad. - Huh! Igen? Tényleg? Ez az a fajta ostobaság, amit mindig mondanak az emberek. Mindig azt mondják, szavamra, de jól nézel ki! Azt mondják, van még élet a vén kutyában. Öregember nem vénember. Többet ér a vén sas az ifjú bagolynál. Ilyesmiket. Mind hülyeség. Mintha az öregség olyasmi lenne, aminek örülnöd kellene! Mintha azzal, hogy beletörődsz, piros pontokat nyernél! A fejem tudja, hogyan gondolkozzék fiatalon, de a térdemnek nem megy az ifjúság. Vagy a hátamnak. Vagy a fogamnak. Próbáld csak mondani a térdemnek, hogy annyi idős, amennyinek gondolja magát és meglátod, mit fog használni neked. Vagy neki.
- Gondolja (...), hogy az emberek mindig úgy öldökölték egymást, mint ma? Hogy mindenkor hazugok, bitangok, csalfák, hálátlanok, rablók, gyengék, állhatatlanok, gyávák, irigyek, falánkok, részegesek, fösvények, becsvágyók, vérengzők, rágalmazók, kicsapongók, elvakultak, álszentek és ostobák voltak? - Mit gondol (...), ettek-e mindig karvalyok galambot, ha foghattak egyet? - Hogyne, biztosan (...). - Hát akkor (...), ha ugye a karvalyoknak mindig egyforma volt a természetük, mért gondolja, hogy az ember megváltoztatta a magáét?
- Hogy éreznéd magad, ha végleg elmennék? Ha egy nap neked adnám magam, másnap viszont visszavenném... és nem ígérnék semmit? (...) - Nem tudom. Valószínűleg sok mindent éreznék. De ezek közül csak egyik lenne a boldogtalanság; azt pedig hajlandó vagyok megkockáztatni.
- Ismerem a téged hajtó haragot. A tomboló dühöt, ami úgy elnyomja a gyászt, hogy szeretteid emléke végül megmérgezi a véred. Egy napon azt kívánod, hogy bár soha ne élt volna, akit szerettél, úgy nem éreznéd a fájdalmat. Nem éltem mindig a hegyek közt, egykor feleségem volt a nagy szerelmem, de meggyilkolták őt. Ahogy te, úgy én is megtanultam, hogy vannak, akik ellen harcolnunk kell szüntelenül, könyörtelenül. A haragod nagy erőt ad, de ha nem uralod, elpusztít téged, ahogy majdnem engem is. - Mi állítja meg? - A bosszú.
- Vétek-e az, amiről az ember nem tehet? Vétek-e az, ha valaki sánta? Épp így vagyok a hitemmel. Megnyomorodtam. Még nincs egy hónapja, hogy egy ártatlan leányka miattam meghalt méreg által. A leányt feleségemmé akartam tenni, de az egyház nem engedte. Azért megölte magát. Miért enged ilyet a jó Isten!? - Isten bölcs és igazságos. - Éppen azért. Nem tudok benne hinni.
- Nahát! Milyen furcsák az emberek! (...) - Nem furcsák, csak esendőek. (...) Néha merészek ugyan, ha hitegetniük kell másokat, vagy talán önmagukat, de mégis olyan gyengék, mint a hígra főzött kávé.
- Megtanultam, ha egy nő szerelmes lesz, akkor elveszett. Az életben maradás záloga, hogy az ember nem bízhat senkiben, csak és kizárólag saját magában. - Akkor azt is meg kellett tanulnod, hogy időnként a szerelem egészen váratlanul toppan az ember életébe.
- Figyelmeztetlek rá, a szülői szerep kétélű kard. Attól a pillanattól kezdve, hogy a gyermekeid megszületnek, soha többé nem lehetsz teljes: akárhol is vannak, egy részed mindig velük tart. És amikor fájdalom éri őket, az neked is ugyanúgy fáj, és amikor véreznek, te magad is vérzel. - A kard másik éle biztosan a jutalom, hogy az embernek gyermeke lehet. - Így van. Amikor a szíved dagadozik a szeretettől, ha apának szólítanak. A bizalom, melyet akkor érzel, mikor kiskorukban a kezüket a tiédbe csúsztatják, és a büszkeség, melyet akkor érzel, mikor felnőtt korukban kezet ráznak veled.
- Többet kapok, mint amennyit a szívességemért érdemlek. (...) - Ilyet sose mondjon. Meghallja az élet, és legközelebb kevesebbet ad.
- Miért lettünk mi barátok? - Hát, mert egymás mellett nőttünk fel. - Csak ennyi? Egy demográfiai véletlen? Semmi lelki rokonság? - Nekem nem tűnt fel semmi ilyesmi. Amennyire én visszaemlékszem, csak egy dolog volt közös bennünk. - Mégpedig? - Hogy egyikünkkel sem akart barátkozni senki.
- Sündisznó. El lehet tréfálkozni azon, hogy távoli rokonunk. - Talán nem is tréfa (...). Hasznos állat, mint mi vagyunk, és a fajta tapasztalatai megtanították (...), hogy alkalmasint azonnal begubóddzon a tüskéi közé.
Facebook
Pinterest