Terry Pratchett

Ha elég sokan vágynak egy fenséges csataménre, patkókat találhatnak akár egy hangyán is.

Szerencse a keresztnevem (...). Igaz, a vezetéknevem meg Bal.

Bármi, amit van idejük az embereknek leírni, nem lehet olyan nagyon fontos.

Mikor valaki a körülmények különös összjátékának köszönhetően megmenekül a biztos haláltól, arra azt mondják, csoda történt. Pedig ha valaki belehal az egymásra következő események furcsa láncolatába - az az olaj épp oda fröccsent, a biztonsági korlát épp ott volt szerkezeti hibás -, azt szintén csodának kellene minősíteni. Csak azért, mert nem szép dolog, ami történik, még csodaszámba mehet.

A Sors mindig győz. Vagy legalábbis úgy tartják. Mert akármi történik is, utólag mindig azt mondják: a Sors akarta, hogy így legyen.

Az ember sose lehet biztos abban, mit fognak csinálni a szavak, amikor hallótávolságon kívülre kerülnek.

Vannak árnyékok, amelyek olyan hosszúak, hogy még a fény előtt megérkeznek.

Az ember óvatosan kívánjon bármit is. Sosem lehet tudni, ki fogja meghallani. (...) Esetleg előfordulhat, hogy valami csak sodródik az univerzumokon keresztül, és ha egy tökéletlen személy a megfelelő pillanatban mond pár tökéletes szót, akkor esetleg ez a valami letér a pályájáról.

Azok a dolgok, amik megpróbálnak dolognak tűnni, gyakran sokkal inkább látszanak olyan dolgoknak, mint maguk a dolgok.

A lehetetlen feladatokkal úgy kellett megbirkózni, hogy az ember fölszabdalta kisebb, "csak" iszonyúan nehéz feladatokra, azokat pedig irtó nehezekre, azokat meg komoly feladatokra, azokat meg...

Amikor meghalsz, az első dolog, amit elvesztesz, az életed. A következő az illúzióid.

A bölcsesség azon ritka dolgok egyike, amelyek minél messzebb vannak, annál nagyobbnak látszanak.