Alyson Noel

Csak a szeretet gyógyít. A harag, a bűntudat és a félelem csak pusztítani képes.

Amikor mellém bújik, nem húzódom el. Csak lehunyom a szemem és hagyom, hogy a fájdalma átfolyjon rajtam, és keveredjen az enyémmel, nyers, mély, végtelen fájdalom. Összeölelkezve sírunk, beszélgetünk, ahogy már rég kellett volna tennünk. Ha közelebb engedtem volna magamhoz. Ha nem löktem volna el.

Nem hiszem, hogy könnyebb lesz valaha is. Csak hozzászoksz az ürességhez, a veszteséghez, és megtanulsz vele élni.

A legtöbben úgy is élnek, hogy észre sem veszik, milyen kincs van a szemük előtt.

Amint találkozik a pillantásunk, újra a hatása alá kerülök, akár egy tehetetlen vasdarab a mágnes ellenállhatatlan mozgásában.

Ha eddig azt gondoltam, a hangja elképesztő, mert csendbe burkol, ha azt hittem, felülmúlhatatlan, ahogy az érintése élettel tölti meg a bőrömet, nos a csókja... a csókja nem is evilági. Bár szakértő nem vagyok, mivel csak néhány sráccal csókolóztam őelőtte, lefogadom, hogy egy ilyen csók, ez a csók, ez a tökéletes és páratlan csók csak egyszer akad egy életben.

Tényleg tetszik nekem. Nem tehetek róla. Egyszerűen tetszik. Nem számít, milyen elszántan játszom meg, hogy nem így van, ettől még igaz.

A barátságunk azon néhány dolog egyike az életemben, amelyektől normálisnak érzem magam.

Amikor találkozik a pillantásunk, kimelegszem. Amikor véletlenül hozzámér, az egész testem bizseregni kezd. És ez komolyan rám hozza a frászt!

Hogyan érezhettem volna jobban magam attól, hogy megállapítom, amit már úgyis tudok?

Ha minden véges, ha mindennek van határozott eleje, közepe és vége, akkor miért kezdődött egyáltalán minden az első helyen? Mi az értelme, ha végül minden a Véghez vezet?

Igen jól sejted, szerelem volt első látásra. Teljesen és visszafordíthatatlanul beléd szerettem. Tudtam, hogy az életem fordulatot vett abban a szent pillanatban, ahogy megláttalak.

A múltat nem lehet megváltoztatni, csak azt, ami még előttem áll.