Alyson Noel

Nem fordíthatsz hátat valaminek csak azért, mert fura, idegen vagy (...) kellemetlen.

A múlt már csak ilyen. Elmúlt. Vége. Nincs értelme újraélni. Inkább a jelenre összpontosítanék, a mostra, erre a pillanatra.

Az embernem lehet fizikailag halhatatlan, erre szolgál a lelkünk. A lélek halhatatlan. Újra meg újra visszatér.

Azért születtünk, hogy meghaladjuk az anyagi világot, nem pedig, hogy beérjük azzal és csakis azzal.

Átölel, és magához szorít, a testéből annyi szerelem, rajongás árad, hogy behunyom a szememet, és elmerülök benne. Az érintésbe, az ajka puhaságába olvadok, elveszek a csodálatos, lebegő, súlytalan együttlétben. Mintha felhőkön siklanánk, szivárványokon, dacolunk a gravitációval, kötelékek nélkül. Olyan mély, hosszú, lelkes csókban forrunk össze, amelyből nincs visszaút a földre.

Ahelyett, hogy azért aggódsz, mit csinálsz, ha nem jön el, talán elkezdhetnél azon tépelődni, mi lesz, ha eljön.

Minden élőlény, a növényektől az állatokon át a bolygót benépesítő emberekig mind kapcsolatban állnak. Mind egyek vagyunk. És ugyan elmúlunk, a lelkünk, az energiánk, a lényegünk sosem halványul el. Végtelen lények vagyunk - mindenki az.

Akkor derül csak fény az igazságra, amikor készen állsz befogadni azt. Amikor szükséged van rá ahhoz, hogy megtehesd a következő lépést az utadon a végzeted felé.

Ismerem a félelem szörnyű hatalmát, már uralkodott rajtam. A hit ellentettje. Az univerzumba vetett bizalom ellenkezője. Az, amikor nem hiszel a magasabb rendű önmagadban. A félelemtől verejtékezel, reszketsz, és bizonytalanságodban megkérdőjelezel mindent, amit igaznak tudsz. A félelem hatására hátat fordítasz annak, ami a leginkább számít. Elsietett döntéseket, rossz lépéseket, és később csillapíthatatlan megbánást von maga után.

Az univerzum bőkezű, mindent megad, amire vágyunk, és minden, amiben hiányt szenvedünk, a saját agyunk szüleménye.

Tudom, hogy a kívánságok nem mindig úgy sülnek el, ahogy szeretnénk, de ha hiszünk, és az elménk nyitott, jó esély van rá, hogy valahogy más módon teljesülnek.

Amit irántad érzek, az feltétel nélküli. Nem ítéllek el. Nem veszítem el a türelmemet. Nem büntetlek meg. Csak szeretlek. Ennyi az egész. Világos és egyszerű.

A megbocsátás gyógyít. Főleg, ha magadnak bocsátasz meg.

Az igazság az, hogy szeretem. Csillapíthatatlanul szeretem... Az első pillanattól fogva. Akkor is szerettem, amikor megesküdtem, hogy nem. Nem tehetek róla, csak érzem.

- Nem volt más módja, hogy megkedveltesd magad velem? Csak mert ennek nincs sok értelme. - A szerelemnek sincs.