Susan Ee

A testbeszéd árulkodik az emberről, a világban kivívott pozíciójáról, és nekem nagyon nem hiányzik, hogy sebezhetőnek tűnjek.

Van egy mondás: az, hogy paranoiás vagy, még nem jelenti azt, hogy nem üldöznek. Nos, ez fordítva is igaz. Az, hogy tényleg üldöznek, még nem jelenti azt, hogy nem vagy paranoiás.

A paranoia időnként tényleg életmentő lehet.

Hallottam róla, milyen elviselhetetlen körülmények uralkodnak egyes külföldi börtönökben, hogy léteznek helyek, ahol az emberi jogokat hírből sem ismerik, a tévében láttam ilyesmit, olvastam róla az újságban. Amiről fogalmam sem volt, hogy az őrök, a rettenetes körülmények, a bezártság csak egy része a pokolnak. A többi a fejünkben van. Ami eszünkbe jut az ismeretlen helyről felhangzó sikolyok hallatán. Ahogy elképzeljük a néhány cellával arrébb szünet nélkül zokogó nő arcát. A történet, amit apránként rakunk össze magunkban.

Az egyetlen dolog, ami számít, a saját túlélésed. Ez az, amiben az emberek és a csótányok a legjobbak.

Oly régóta hagyjuk, hogy a majmok beszennyezzék ezt a gyönyörű földet, hagyjuk, hogy azt gondolják, ők a legkedvesebb faj az isteni teremtésben. Még azt sem képesek felfogni, miért uralhatták példa nélkül álló módon hosszú ideig a Földet. Olyan önteltek és idióták, hogy még azt sem képesek belátni, mekkora ostobaság, ha valaki csatatérré változtatja a saját otthonát.

A civilizált viselkedés mindössze vékony máz.

- Elhagytad? (...) - Nem volt más választásom. - Nem arra teremtették, hogy egyedül legyen. - Ahogy egyikünket sem.

Az egyetlen mód, ahogy egy gyilkosokból álló társadalmat világkorszakokon át egyben lehet tartani, a szigorú hierarchia fenntartása, és zéró tolerancia a szabályszegőkkel szemben.

A halál nem túl nagy fenyegetés egy igazi harcosnak. De foszd meg az embert asszonyától, gyerekétől, a barátaitól, a kardjától... ez az igazi büntetés.

Az elviselhetetlenül borzalmas képeket elzárom az agyamnak egy félreeső, sötét zugába, ami napról napra zsúfoltabb lesz.