Idézetek a szerelmi csalódásról
Az öngyilkosok az élet reménytelen szerelmesei.
Valahányszor szerelembe esik az ember, ugyanannyiszor ki is ábrándul.
Egy dolgot alaposan megtanultam - és ez a tudás átitatott a csontom velejéig, a fejem búbjától a sarkamig, üres mellkasom legmélyéig -, hogy a szerelem hatalmat ad a másiknak, hogy összetörjön.
Ilyen könnyeket az ember akkor ejt, amikor befejeződik egy álom, és rájön, hogy milyen édes is volt. Vágyik rá, hogy visszatérjen, de szembetalálja magát a borzalmas valósággal, amellyé az álom vált.
Megesküdtem magamban, hogy soha többé nem találkozom vele, örökre kitörlöm az emlékezetemből a mellette elvesztegetett időt, s még a nevét sem említem soha. Valamilyen különös oknál fogva megszállt a béke és a nyugalom. Semmi nem maradt abból a haragból, ami hazulról elüldözött. S attól féltem, hogy másnap újult erővel visszatér majd belém a keserűség, a szégyen és a féltékenység; hogy mindaz, amit aznap este megéltem, a saját súlyánál fogva darabjaira esik szét.
A szerelem először gyönyört ad, de végül csak fájdalmat a szívnek.
Minden láng csak részekben lobban, Minden szerelem darabokban, Minden Egész eltörött.
Ha hiába remélünk, Nemcsak megcsalt szivünk - szenved a büszkeségünk, És legfőbb gondja, hogy kárpótolja magát, Ha nem is sikerül, színleljük legalább, Különben pipogyák s gyávák vagyunk - olyan nagy Hiba szeretni azt, aki bennünket elhagy.
Nagyot dobbant a szívem, de nem akartam hinni neki. Már úgy éreztem, hogy megszabadultam mindentől, visszatérhetek a világba, és újra részt vehetek benne. Túl vagyok a nehezén - bár még hiányzik.
Óh szív! nyugodj! Vad boróka hegyén szerelem szólal, incseleg felém, pirkadó madár, karcsu, koronás, de áttetsző, mint minden látomás.
A gáz a gázolásban Az orv a sorvadásban A szar a szarkazmusban A rák a harákolásban A ló a talpnyalóban Az ökör a kökörcsinben A vég a végzetes nárcizmusban A mi a semmiben A tök a csütörtökben A por a záporban Az epe a repedésben. Ez te vagy egy szóban.
S helyet cserél bennünk a fájdalom; És folyni látom, majd ha már késő lesz, A megbánásnak könnyét arcodon.
Mindenütt a szerelmet kell keresnünk, és vállalnunk kell, hogy esetleg órákig, napokig, vagy akár hetekig szomorúak és csalódottak leszünk miatta. Mert abban a pillanatban, amikor elindulunk keresni a szerelmet, ő is elindul, hogy megtaláljon minket. És megvált.
A szerelmi csalódást leginkább új szerelemmel lehet pótolni, pontosan úgy, ahogyan az ember a megszökött macskát újjal pótolja.
Facebook
Pinterest