Idézetek a szerelmi csalódásról
Nincs rosszabb annál, mint olyat szeretni, aki folyton csalódást okoz!
Ne várd, hogy újra kezdjük. Elpusztultál, nem vagy. Nem én, te ölted meg szerelmünket. Elhervadt, mint vadvirág, melyet az út szélére dobtak és letapostak.
Ha van valami, ami tényleg undorít az emberben, akkor az az a képesség, ahogyan kegyetlenkedését, kisszerűségét és korlátoltságát a líraiság és érzelmesség leple alá rejti (...). A halálba küldi magát, és közben forró könnyeket ont, hogy sértett szerelmében ilyen tettre kényszerült.
A múltban tanultunk, de nem ennek a gyümölcsei vagyunk. A múltban szenvedtünk, szerettünk, sírtunk és mosolyogtunk. De ennek nincs jelentősége a jelenre nézve. A jelennek is megvannak a maga kihívásai, a jó és a rossz oldalai. Nem hibáztathatjuk vagy éltethetjük a múltat azért, ami most történik. Minden új szerelem független az előzőektől, semmi köze a múltbéli tapasztalatokhoz: mindig új.
Nincs rosszabb dolog a világon, mint amikor visszautasítanak. A fényed rátalál egy másik ember fényére, azt hiszed, kinyílnak az ablakok és beömlik a napfény, és végre begyógyulnak a régi sebek. És hirtelen rádöbbensz, hogy semmi nem következik be abból, amit elképzeltél.
Miért ne gyűlölném? A legrosszabbat tette velem, amit ember a másikkal megtehet. Elhitette, hogy szeret, és szüksége van rám, aztán bebizonyította, hogy hazugság az egész.
Törekvő bulldogok tudják oly buzgón fogni az ember nadrágszárát, amilyen konokul belekapaszkodtam én a dicsőség tovalebbenő pantallójába s szeretett nőim elvillanó nadrágocskájába. Nem sokra vittem náluk, csínosat rúgtak rajtam, amíg végre eleresztettem őket. De óvakodtam attól, hogy sebeimet mással kötöztessem be. Mert nincs haszontalanabb dolog a felebaráti kötszereknél.
Olyan voltam, mint egy nő, aki lemerevedik egy lángokban álló ház létráján. A legutóbbi kapcsolatomban úgy megégettem magam, hogy féltem fejest ugrani a következőbe.
Az Összetört Szívre Való Jól Bevált Gyógymód (...): Szedjél E-vitamint, aludj sokat, igyál sok vizet, utazz el minél messzebb a szeretett személytől, meditálj, és szoktasd a szíved ahhoz a gondolathoz, hogy a sors akarta így.
Erőm csüggedt. Reménytelen a harcom, mert arcod átvilágít minden arcon, tilt a csóktól, nem enged el az ágyig, s mint madárral, csak félig elevennel, sötét kezek labdáznak a szívemmel, mely elrepülni, menekülni vágyik.
Egy kanál víz a tengerből, szintén csekélység (...), de az az egy kanál víz elárulja, hogy az egész tenger keserű. Jobb, ha ma válok el tőle, mintsem hogy akkor, mikor már a házassági szentség sziámi ikreket csinált belőlünk.
Muszáj, hogy néha összetörjék a szívünket. Az összetört szív jó jel. Azt mutatja, hogy valamit legalább megpróbáltunk.
Nehéz a szivem, hiszen bút fogan: örömöm tán a büntetések hozzák, hogy sírva nézem majd ha boldogan sétálsz azzal, ki méltóbb lesz tehozzád.
Átölelte az asszonyt, aki nem ellenkezett. Forrón egymáshoz simultak. De amikor szétváltak, a férfit újból megütötte a gyönyörű, kék szempár különös, hideg, számító pillantása.
A legelső csalódás után soha többet nem tudta magát teljesen átadni a másiknak. Félt a szenvedéstől, az elvesztéstől, az elkerülhetetlen szakítástól. Persze ezek a dolgok mindig is hozzátartoztak a szerelem útjához - így hát csak úgy tudta elkerülni őket, ha idejében letért az útról. Ahhoz, hogy ne szenvedjen, az kellett, hogy ne is szeressen.
Facebook
Pinterest