Idézetek a szerelmi csalódásról
Miért ő vigyázhat rád És bízhat benned, bárhol jársz? Miért pont ő bújhat jó közel? Miért engem árulsz el, és bennem nem hiszel?
Nevének csengése elszabadított bennem valamit, ami vadul marcangolta a belsőmet - akkora fájdalom tört rám, hogy elállt tőle a lélegzetem, és magam is meglepődtem irtózatos erejétől.
Húszéves korában volt egy nagy szerelme, aki megcsalta, erre gyártott egy roppant tetszetős elméletet arról, hogy akkor ő most már nem szeret bele senkibe (...). Ez működött is egy darabig, de aztán kikezdte a lelkét az érzelemmentesség.
Az ember sündörög, eped, marad, s csapdába csalják észrevétlen; öröme nő, aztán keserű lében fürdik.
Könnyebb szerelembe esni, ha még nem szeretünk, mint megszabadulni szerelmünktől, amikor szeretünk.
Szívem megszokásból vár, fölém nem hajolhat már, végig hazugságokkal volt tele a két nagy szembogár.
Mindnyájunknak megvan a magunk párja a szerelmi örömhöz. Sokszor csak későn akadunk rá. Némelyek sohasem.
Rossz játék ez a szerelem, csak jönnél s mégse jössz velem. Mikor már szádon az öröm, megtorpansz, mint kisgyerek ha béka ül a küszöbön.
Vádlón ne kutass a szivemben, megvetlek örökre, ma lásd, de imádom a fényt a szemedben s a ravasz hitetést, a csalást. (...) Megvetlek téged örökre, de végül is ezt rebegem: ha a menny s a pokol nem lenne, kitalálnánk, hogy legyen.
Szergej Alekszandrovics Jeszenyin
A (...) szétmorzsálódott szeretet morzsáit lesöpröm az idő asztaláról.
Nyugalmas állapotban a szerelem elveszíti körvonalait, vonásai elmosódnak: nem is tudjuk, valóban vele van-e dolgunk. Összeveszés vagy megcsalás kell ahhoz, hogy felismerjük arculatát, és tisztán lássunk benne. Csakis akkor csinálhatjuk meg a mérleget, és állapíthatjuk meg, vajon továbbra is ragaszkodunk-e egymáshoz, vagy gyűlöljük egymást, vagy pedig közömbösek lettünk egymás iránt.
Miért van az, hogy szeretünk valakit, vagy hogy nem örökké szeretjük, vagy pedig, hogy nem egyszerre szeretjük egymást, és nem egyszerre ér véget szerelmünk?
Bernard le Bovier de Fontenelle
Őrlángra tettél engem, Elhagytál, megértettem. Ösztön csak a szerelem, Gyengeség, villamosság.
A szerelem hatalmat ad a másiknak, hogy összetörjön. Engem pedig összetörtek, és már soha többet nem leszek ép.
Nem akartam mást, csak felejteni. Néha úgy éreztem, sikerült, aztán mégis egyre-másra tértek vissza a részletek, mint a víz felszínén felbukkanó fadarabok, amelyek jelzik, hogy odalent egy hajóroncs hever. Egy rózsaszín felső, egy versike a nevemmel, az érzés, hogy valaki a nyakamra teszi a kezét. Mert ez történik, amikor megpróbálsz elmenekülni a múlt elől: nemcsak, hogy felzárkózik, de le is hagy. Eltakarja a jövőt, a tájat, magát az eget, míg nem marad más út, csak az, amelyik keresztülvezet rajta, az egyetlen amelyen valaha hazajuthatsz.
Facebook
Pinterest