Idézetek a szerelmi csalódásról
Hányszor éreztem, hogy fázol velem, Már a kezem sem nyúlt feléd. Még egyszer hozzám értél, megszorítottál, Azt mondtad, nem engedsz el, mégis itt hagytál.
Lehet, hogy tévedek és jót teszel velem, hogy eltorzítod, ami még kedves, hogy elveszed tőlem, amit még szeretek, legyen hát történetünk idegen, különben nem tudnék elhagyni mindent.
Olyan kétségbeesett vagy, annyira bizonygatsz valamit, hogy nem merem megkérdezni tőled hangosan, mért kell fizetnünk mindenért, és szinte már bánom is, hogy engedtem, hogy ilyen sokáig maradj, mert talán azt hiszed, van még remény.
Gyűlöllek, mert ÉN sosem lehetek TE, gyűlöllek, mert nem vághatom szemedbe, hogy ne szeress, mert gyűlöllek, eressz el, hagyj magamra ádáz gyűlöletemmel - gyűlöllek, mert a szerelmeddel ölsz. Gyűlöllek addig, amíg meggyűlölsz.
Aki vár, didereg, mint a sár, szemében homály, és fél, és remél. Azután sem jöttél, nem is vártalak, csak néztem az eget hátha kisüt a nap és játszva a járdán csak peremkőre lépve, mentem óvatosan, sután, és remélve.
Szép a szerelem, de két távoli csók között sokszor meggyűlöli a férfi a nőt, s a nő a férfit, akit szeretett. Ha nem lett volna köze hozzá, eszébe se jutna gyűlölni. De így gyűlöli, mert nem maradhat meg benne tisztán az emlék hálája.
Adtál mézet, virágot is; Megátkozzalak-e téged? Hogy te sem adsz ingyen semmit; Ernyőd ára: kígyó, méreg...
Fussatok el, eskük és imák, Úgyis elmulik már a világ, Kopott kocsin siet el velem Az eldobott, szegény Szerelem.
Milyen kár, hogy mindig összetévesztelek. Most, hogy ott állsz a másik parton nélkülem, mit egész jól viselsz, csak gyűlöllek érte, nem haragszom.
Túl vagyok rajtad istenem tudom csupán árnyékod vagyok.
Az ember szíve bármikor összetörhet, függetlenül attól, hány éves.
Egymástól nincs mit számon kérnünk, gyilkolok én is, hogyha kell. Tudom, hogy jobban te szerettél, a súlyát én nem bírtam el. Hát bocsáss meg, de nem siratlak. Bennem élsz, s hullt könny épp elég. Jó éjt, királyfi. Ha megéred, jaj, mi jöhetett volna még?
Elmentek már a madarak, a fecskék Csak mi maradtunk itt: én és az ősz. Szép álmomat a lelkemből kilesték Csapongó vágyaim, hogy visszajössz. De elmentél, veled a nyár, az álmok. Csak szél süvölt, és halál bolyong a berken. A hervadásban elmerülve állok, És fáj az ősz, a bánatom, a lelkem.
Csak járom az idő vajúdó kínját. Szívem mély árnyékba hajol: A föld siket méhéből nem hallom lelked, mint dalol.
Facebook
Pinterest