Mirtse Zsuzsa
magyar író és újságí
Ott maradni, hallgatni, elviselni, nem menni, nem rombolni, megalkudni, amikor már minden rossz irányba megy - akkor lesz, meglátod, a legnehezebb.
Voltak hangjaink? Nem is tudom.
Most csak csönd, csönd. Csönd.
De már a csönded,
az sem az én csöndem
De már a csöndem,
az sem az én csöndem.
Milyen kár, hogy mindig összetévesztelek. Most, hogy ott állsz a másik parton nélkülem, mit egész jól viselsz, csak gyűlöllek érte, nem haragszom.
Csípőm vonala tenyered formázta táj élő domboldal.
Amit adni tudsz, az így határtalan, ha voltunk is, tépett vonal a falunk, szemünk nem értelmez már semmit, van, hogy létezünk, és van, hogy csak vagyunk.
Be nem váltott szép ígéreteim
húzzák már le a zsebem, aranypénz
helyett. Üresen kongó reggelek.
Ki volt, ki nincs, sosem lesz többé már,
fázom, kitakarsz, nem vigyáztál rám.
Ezer arcodból egyet mutattál,
Vagy egyet sem? Itt szinte egyre megy.
Dobtam aranyzsinórt, nem kaptad el...
Az "örökké" a földre leesett.
Szemed ezentúl mindig a szememet nézi, bárhová bújsz, és bárhová tűnök el végleg, vagy csak néhány percre, most már szinte mindegy, és tudd, hogy ezen nem segít most már sem az emlékek hiánya, sem a varázslat. Sosem voltál, és én nem leszek sosem többé ugyanaz. Elnyertem tőled az angyalodat.
Facebook
Pinterest