Vers
A szép szavak szájamból mind kihullnak, csak azt tudom: lelkem kívánja fényed, Ki egyformán szeretsz galambot, férget, taníts meg, édes Istenem, szeretni.
Beleszakad az értelem, míg kiderül, hogy van-e még vagy volt-e szíve, mely most félrevert, az Úrnak.
Fut az ISTEN az ember után, mert mindent lát, és szánja nagyon, guruló szívét csakhogy elérje, hogy fut utána, hull bele vére! Ott fut az utcán, ott fut a téren, egész világon, sok ezer éven, sok mérhetetlen, megérthetetlen, keresztre írott szenvedésen át, hulló Igével, kiontott vérrel, viszonozatlan mély szerelmével fut az ISTEN az ember után...
Kínok árnyékaiból szólok hozzád, Istenem. Kín mar, sújt, temet, józan eszemet vak veszélyben, láncos mélyben ne hagyd elveszítenem.
Akármerre járjak, nézzek, Mindenütt szép a természet, Szóval ki nem mondható: Szemnek, szívnek vidítója, Oh áldott az alkotója, Isten, a Mindenható.
Úgy köszönöm, mint aki útra készül, hogy gondod volt rám, akárhol is álltam, s bárhol küzdöttem balgán vagy vitézül, minden harcomnak végső célja voltál, és neked épült az egyetlen oltár.
Nyomorok mélyéből, bánatok éjéből, Fölkiáltunk Hozzád a kietlenségből, Ura seregeknek, atyja igazaknak, Mutasd meg hatalmad földi hatalmaknak.
Istenem, kire csak vágyom: ha vagy, adj nekem, adj a gyengének most egy kis erőt, hogy ne törjek össze idő előtt s ha fenékig kell innom poharam, a méreg alját szó nélkül igyam.
És imára is kulcsolom kezem, Úgy esedezem szívetlenül - szívért, Szárazon adom Istennek magam, Hátha reám bocsátja harmatát, És kinyílik a kőből egy virág.
Te, kit várnak romlottak és szüzek, Jegyese minden lehullott levélnek! S fogadd el tőlem ezt a levelet, Napsugárral írtam és őszi kékkel, És reménnyel és kétségbeeséssel És benne egész esett-magamat Hozom, s minden nyomorúságomat, S az életem hozom - Fogadj el így, ahogy vagyok Ó Őszöm, békességem, Jézusom!
Én is így szeretnék Erdőt köpködni meg madarakat Meg persze sok-sok embert És mindegyik életre kelne Csak leporolná magát És már menne is élni Sietni és lökdösődni Meg kiabálni a boltban hogy már megint Drágább lett a tej És savanyú is Mint a fröccsbe csöppent izzadság.
Ami sötét volt eddig és hamis, most ismerem meg önmagamban is, de mind tisztábban látom önnön képem, milyennek Isten álmodott meg régen, s míg egyre mélyebben befele nézek, bennem látom a zengő mindenséget.
Facebook
Pinterest