Vers
Adná az ég, hogy hidegen néznénk magunk, mint idegen: nem botlanánk annyit, hiszen szerény modorra nevelne ez.
Érdekelsz, mert nem tudom, ki vagy. Nem tudom, ki vagyok, ezért érdeklem magam. Csak én érdeklem magam, meg te.
Ki farag valaha bennünket egészre, ha nincs kemény vésőnk, hogy magunkat vésne, ha nincs kalapácsunk, szüntelenül dúló, legfájóbb mélyünkbe belefúró fúró?
Én nem birok őszinte lenni, talán mert nem is akarok, csak kergetőzöm a szavakkal, mint felhőkkel az angyalok.
Ki arcát megtalálja, egyedül
csak az lesz kiváló, függetlenül
életkorától, s kinccsel viselős,
mit - ha férfi, ha nő - világra szül.
"Arcáért - kurta mondás, de velős -
negyvenen túl mindenki felelős."
Mindig olyan voltam, mint mások, most úgy vagyok, ahogyan senki, és mégis úgy vagyok, mint mindenki más.
Igen, az hiányzik, az egészséges élniakarás, a minden bajt legyűrő erő és remény, ami átlendít a holtpontokon, és segít, repít tovább, amíg csak lehet, a veszteségeket tudomásul veszi, de oktalanul nem bánkódik, nem álmodozik, a következő lépést latolgatja, és csak azt, ha kell, mindent újrakezdve, más irányban indul el sietve, tépelődés és kétely nélkül.
Halmozom a halottak halmát? Vagy hámozom az igazak álmát? Vasárnapi festő vagyok. És csak ennyi. Csiki-csuki.
Én se lettem csöppet se szelídebb, én is lefordíthatatlan vagyok, A világ tetői fölött harsogom el barbár kiáltásaimat.
Bár tudnám ki vagyok, bár tudnám mért vagyok Világ bódultjaként mily úton ballagok? Örülnék szüntelen, ha rám jósors ragyog S ezer szemmel sírnék, ha fájdalom sajog.
Facebook
Pinterest