Vers
Légy hóhéra önmagadnak, hisz nem élsz másért és mások sem élnek érted. Önmagadnak vagy haszontalan nehezéke.
Mit kaptál, csak a jellemem. Külcsín vagyok, semmi más. Azt remélted, kell legyen a lét mögött identitás.
Egy nagy mafla vagyok, akit könnyen boldoggá lehet tenni, sőt kreténül boldoggá szinte minden ok nélkül, és amikor magamra hagynak, általában elégedett vagyok. De olyan régóta élek ebben a gyűlöletben, és olyan gyakran voltam céltáblája, hogy csak az jelenti a szabadságot, a békét számomra, ha távol lehetek tőlük, ha máshol vagyok, mint ők, mindegy, hol...
Tapintom magam. Ugyanaz? Fej. Karok. Lábak. Mi szökött el, hogy üres a tapintható? magamtól mikor? ki lökött el? Hogy kicserélt egy pillanat, hogy lehet, hogy észre se vettem? Mindenki így él? vagy csak én, ily tudatlanul, meglepetten?
Erdőt, hegyet, tengert, folyót, kék cinkét, csecsemőt, ha láttam, lelkem csak azt mondogatta: milyen szép az Isten!
Élt egy ember
és keresztre feszítették.
Mindenki elfordult tőle
de hajnalonként
halott jobbkarján
egy sárga rigó
fütyörészett
messzehangzón.
A Semmiből Isten felé tartok a föld porában. Micsoda szédítő, vad út örvényén jár a lábam!
Azért kell sok harcot vívni Idősen is, míg csendesen A szív az Úrban megpihen, S kész vagy az Ő kezéből venni: Hogy minden Ő, s te nem vagy semmi!
Adjon az Isten fényeket, temetők helyett életet - nekem a kérés nagy szégyen, adjon ugyis, ha nem kérem.
S ne hidd, míg száll sóhajod,
Hogy Teremtőd nincsen ott,
És ne hidd, ha könnyezel,
Hogy Teremtőd nincs közel.
Belénk oltja örömét:
Hogy bajunk ő zúzza szét,
És míg meg nem enyhülünk,
Mellénk ül és sír velünk.
És köszönöm, hogy szent sebed előtt Életem tornya összedőlt, S kiárad bennem boldog szégyenem, S minden szenvedve hordott kételyem S a szenvedélyes értelem Érvénytelen, érvénytelen.
Facebook
Pinterest