Vers
Nem magamban vagyok, magammal vagyok. Beszélgetünk, vitatkozunk. Milyen értetlen az a másik: csodálkozunk.
A jelen, a titokzatos, Tiéd csak mindenestül: Amit magadból most megélsz, Annyi vagy, az vagy mindegész Örökléten keresztül.
Mindent tudok hát, drága herceg, Tudom, mi sápadt s mi ragyog, Tudom, hogy a férgek megesznek, Csak azt nem tudom, ki vagyok.
Vedd le polcodról a szerelmes leveleket,
a fényképeket, a csüggedt cédulákat,
hámozd ki önnön képed a tükörből.
Ülj le. Gyönyörködj életedben.
Csak most tanulom olvasni a hom- lokomba vésett hieroglifákat. Töprengő agyam egyre jobban fárad, s butít a káosz, amelyben itt lakom.
Voltam falánk lettem undorodó immáron mindkettőt utálom csak ami bennem van még rejtező azt fürkészem amíg meg nem találom.
Negativált én-tudatommal önnön ellentétembe vagyok zárva minden testvérem kívülrekedt megannyi apátlan-anyátlan árva.
Nem fontos az, hogy számon tartsanak, hogy az enyémek voltak e szavak, hogy én írtam le épp e verseket, s végképp nem fontos, hogy dicsérjenek!
Facebook
Pinterest