Vers
Lámpás volt reszkető kezemben És rongyolt lelkemben a Hit S eszemben a régi ifjuság: Éreztem az Isten-szagot S kerestem akkor valakit.
Isten vendége vagy e világon! mért nem hagyod, hogy a házigazda minden termét sorra nyitogassa, minden kincsét rendre megmutassa?
Jupplahé, jupplahó, a jó Isten jaj, de jó, bármi szarba becsöppent, nem hagy benne, az is szent!
Most nem sietek, most nem rohanok, most nem tervezek, most nem akarok, most nem teszek semmit sem, csak engedem, hogy szeressen az Isten.
Isten a könnyben elcsöpög, elhágy engemet vakmerőn, lázas burokban hömpölyög világgá tárult hómezőn.
A sorsunk rettegés, minden nézet szerint, s olyan, mit biztosan hihetnénk, semmi sincs, És a természetet kár is kérdezni, néma: Isten kell, hogy legyen, ki szól is hozzánk néha.
Szívedbe ne üssön sebet a világ! Akinek hittél, áldón átkarol! Felséges érzés tudni, hogy veled van, S az életed őszén, ha majd alkonyul.
Vigyázz a szíved tükrére, jaj, ne törjön össze! Ez az egy szíved van csak: csak ez van örökre! Ha összetörik ez a szép tükör, benne Isten arca már nem tündököl.
Az ISTEN sírt a mélyben ott, Mélyebbre nem hajolhatott: Emberré lett az emberért, hullatni érte drága vért.
Viszontlátásra, - mondom, és megyek. Robognak vonatok és életek - Bennem, legbelül valami remeg. Mert nem tudom, Sohasem tudhatom: Szoríthatom-e még Azt a kezet, amit elengedek.
Ha megszültél, most nézz szemembe, ha szeretsz, most meghallanád, mit én már mindörökre hallok: a távozó sereg zaját.
Facebook
Pinterest