Vers
Ah! csábító szerelmek kínjai sodortak felém napot, éjszakát - egymáshoz futni vagy kisiklani: örömmel egyik út sem itat át.
Úgy érzem, messze, nagyon messze mentem s már nem hiszem, hogy kaland volt csupán.
Szerelem, jaj te szerelem, dadogást hoztál, tébolyt, életem, telivér életem: jég alatt alvó vérfolt.
A szerelemnek édes a sebe. Mi a halál, ha a szerelem adja?
Nélküled: szívemben pokol van, Veled: nagy, néma fájdalom... Ha hallom kopogó cipődet S selyemruhád felém suhog És megszólalsz - állok előtted, S tanácstalan csak bámulok!
Olyan a szerelem, mint folyó örvénye: Megtörik azon a csillagoknak fénye, Mig a tövises galyt, őrjöngő fodorja, Magába öleli, szivébe sodorja.
Folyóknak énekeltem szerelmes bánatomban hangom alámerült a hullámzó habokban folyóknak énekeltem nekik mindent kimondtam mindenre találtam szót szerelmes bánatomban.
Letörlöm-e arcodról az esőket csókjaimmal? - oly mindegy ez ma már nekem. Ahogy az ősz a fagy beálltán a virágról, lemondok rólad, szerelem.
Ne kérdezd, miért reszketek érted... lépj mellém... szívem szomorú, Te és a hold, két elérhetetlen cél a feledés hegyén.
Akit elér a szerelem
a fénylő csodáért megfizet,
annak, aki álmodott,
homályban élni nem lehet,
Ha nekem nem adod álmodat,
egy villanás, és sötétbe hullok -
kegyetlen az a pillanat,
amivel rámvésted a súlyod.
Az a szörnyű, hogy mikor megbicsaklik szerelmünk szárnya: rögtön hátranyes, visszafelé is megtörvén az addig csupán előre húzott egyenest. S minek a szárnyalás, ha már alig hiszi a szárny saját csapásait?
Én gyűlölöm, akiket te szerettél,
te gyűlölöd, akiket én szerettem.
Nem tudjuk egymás múltját elviselni.
Így
jelenünk is elviselhetetlen.
Ha az őrületbe kerget, Hogy szerelmed bizonytalan, Válassz százszorszépet, Melynek egy szirma van.
A végzet szeli A szerelem tortáját. Ki két nagy szeletet kap, Ki csak három morzsát.
Tünődöm olykor, édesem, jobb lesz-e ha már nem leszek? Lesz-e nyaradnak ősze még vidámabb, és virága szebb?
Facebook
Pinterest