Vers
Szerelmem gyönyörű szenvedésem Magamban hordalak mint sebzett madarat S nem sejtve néznek ők hol utunk elhalad Ismétlik a szívem szőtte szép szavakat Melyek nagy szemedért meghaltak alig-élten És nem boldog a szerelem.
A kívánság enyém, az vagyok én, ez a lobogó, betöltő, boldog kívánság. Áhítozás. Köszönöm, akkor is, ha csak ennyi.
A boldogság tudod mi? A kedveseddel élni, Királyi trónt miatta daróccal felcserélni. Eldobni lelked is tán könnyű, de haj, nehéz ám Megválni kedvesedtől, ki lelkedet megérti.
Minden szerelem, amelynek nem barátság az alapja, olyan, mint egy homokra épült kastély.
A földbe hullt mag is kikel, Ha a tavasz reá lehel. Vágytól rég búra vált a kedve, Már rég hevült s ábrándozott, Végzetes italt szomjazott; Fiatal keble rég epedve Hordozta gyötrő vágyait, S várt, várt a lelke... valakit.
Úgy cselekszik a távollét A szerető szívekkel, Valamint a szél fuvalma A lángoló tüzekkel: Ha csak kicsiny s gyenge a láng, A szél mindjárt elfojtja; De ha immár elharapózott, Azt még inkább felbojtja.
Sötét szavak csontvázán mámoros életként lüktet ez a szerelem: szívemben és agyamban muzsikál, önző húsomat csöndesíti és testvéreddé aláz és fölemel.
Ó, bár láng vagy virág volna a szerelem, Bár az élet ne volna szertelen, Bár ne volna vágynál szánandóbb a halál, S bár ne volna mind egyforma, szűk verem.
Mindenkinek ismeretlen a másik, - csak akkor enyém az agyad játéka is, ha egészen enyém vagy: amíg külön maradunk, nem elég bizalmas teljes szemérmét levetni a lélek, de a testi szerelemben összesimúl és boldogan felejti magát.
Egymás nélkül nem tudunk többé élni. Naponta földre sújt az iszonyat, hogy a kölcsön, mit az időtől kaptam régen lejárt. Már csak pár pillanat.
Facebook
Pinterest