Balla Zsófia

Az ember úgy tapasztalja meg magáról, kicsoda, hogy valamilyen szélsőséges helyzetbe kerül, börtönbe, munkatáborba, többedmagával egy barlangba vagy hegytetőre, amikor az életben maradás, a tisztesség, a szolidaritás egy csapásra mást jelent, másképpen esik latba, s ebben a felfokozott helyzetben minden eldől és kiderül.

Az igazságérzet egy fiatal gyerekben sokkal erősebb, és a bátorság is, legalábbis a vakmerőség. A hősies és kegyetlen forradalmakat többnyire fiatalok csinálták a történelemben.

Minden mozdulat önző és hamis, Egy eltévedt mozdulat vagyok magam is, Szürkébb lettem már, mint a salak: Nem jöttél. És én vártalak.

Ne légy se víg, se szomorú, A kedv: az égiháború. Megjön, eláll. S csak az marad, amit a perced átharap.

Milyen elragadó, ami megfoghatatlan. Ki mondja, hogy ami halott, nem létezik? S hogy ami nincs, az nem is ölhet?

más majd bűneidből kiszed. A remény ólmos egy humusz.

Megvontad magad, meg, mindenkitől. Ki véd engem e megvonás elől? Egy vagyok azzal, amit elvetélnék. Egy vagyok azzal, akit nem találok. Nem tudtam, hogy halálod életfogytiglani.

Visszatérni szeretnék és azt, hogy várjanak. Ölelve? Keserűen? Mindenképpen nagyon. Visszajárni, mint a karácsony, tovább élni úgy akarok.

Elfelejtettünk, mi mindannyian, beszélgetni. Beszélünk egymással, de "nem találunk szavakat..." Ritkán merészkedünk a lényegig.

Nem az tesz büszkévé, amit másokért tettem, csupán az bánt, amit elmulasztottam.

Ha van, veled van. Ha nincs már, - akkor is.

Tűznél égetőbb a bizonyosság: nem vagyok egyedül. Egy-egy fél halál jut ránk.

Nem vagyok ördögbújta, csak élek.

Nem akarok semmit. Állok a közeledben, beleszagolok a szélbe. Simogatom a neved.

A kívánság enyém, az vagyok én, ez a lobogó, betöltő, boldog kívánság. Áhítozás. Köszönöm, akkor is, ha csak ennyi.