Louis Aragon
1897. október 3. — 1982. december 24. francia költő és író
Mikor gyerekek vagyunk, hat hónap olyan hosszú, mint az élet.
Ha az ember a maga érdekét a köz érdekével azonosítja, akkor sokáig megmaradhat a legszigorúbb igazságosság határain belül.
A világ olyan, mint egy ketrec, amely minden embert körülvesz.
Azért írok, hogy meg ne haljak. Írok azért is, hogy belehaljak.
Mire megtanulunk élni, már túl késő...
Mindig úgy találkozik össze két ember, azzal a mámorító lehetőséggel, hogy egymás múltjáról semmit sem tudnak. Nagy a kísértés ilyenkor, utólag kiszépíteni egy életsort, amely olyan volt, amilyen lehetett, nem olyan, amilyennek szerettük volna.
Egy este a jövő már múlt lesz. Akkor visszanézünk, és látni fogjuk az ifjúságunkat.
A becsület ott kezdődik, hogyha a hűséget hit nélkül is megőrzi az ember.
Eszembe jut most pár tétova halk dal Eszembe jutnak a krétajelek Rájuk sütött a falakon a hajnal S nem tudta senki mit jelentenek Ki tudja hol kezdődik el az emlék Ki tudja hol ér véget a jelen Hol lényegül át románccá a nemrég S hol lesz fakó papír a gyötrelem.
Szerelmem gyönyörű szenvedésem Magamban hordalak mint sebzett madarat S nem sejtve néznek ők hol utunk elhalad Ismétlik a szívem szőtte szép szavakat Melyek nagy szemedért meghaltak alig-élten És nem boldog a szerelem.
Facebook
Pinterest