Kisfaludy Sándor
1772. szeptember 27. — 1844. október 28. magyar költő
Úgy cselekszik a távollét A szerető szívekkel, Valamint a szél fuvalma A lángoló tüzekkel: Ha csak kicsiny s gyenge a láng, A szél mindjárt elfojtja; De ha immár elharapózott, Azt még inkább felbojtja.
Téged látlak az egeknek Magas, tiszta kékjében; Téged látlak a vizeknek Folydogáló tükrében, Nappal a nap aranyának Ragyogó láng-fényében; Éjjel a hold világának Reszkető ezüstjében. Minden időperczenetben, Mindennémű szegeletben Üldözőm vagy szünetlen - Hagy békét, óh kegyetlen!
Mások éltem érzeti, Más alakja testemnek. Mások lelkem repületi, Más aránnya létemnek; Más most egész természetem: - Mert szeretek s szerettetem; Másként jár most az idő, Mióta már enyém ő.
A szerencse forgandó: Csak inségem állandó.
Az életnek tengerében Két örvény van: szív és ész; A kettőnek egyikében A jobb ember könnyen vész. Az ész ezer bajt okozó; - Ezt el lehet kerűlni; A szív, minthogy ragadozó, Könnyű benn elmerűlni.
Facebook
Pinterest