Vers
Ez itt a magányosság erdeje.
Itt én vagyok csak, én és valaki,
Valaki, akit nem ismerek,
És akiről még tudnom sem szabad:
Bár jobban szeretem, mint magamat.
Ajkad egy új, csodás igét keres, Telit, zengőt, a régi szóknál szebbet, Az esti felhő... hűvösebbet, Talán ezt: ölj meg! tán ezt, hogy: szeress!
ikor az uccán átment a kedves,
galambok ültek a verebekhez.
Mikor gyöngéden járdára lépett,
édes bokája derengve fénylett.
Éjfél van, az éj rideg és szomorú, Gyászosra hanyatlik az égi ború: Jőj, kedves, örülni az éjbe velem, Ébren maga van csak az egy szerelem.
A szerelemnek áldása, hogy kettőnek a lelke egy; ha külön és a két lélek: csak két holttest ölelkezik.
A szerelemben nincsenek évek, A szerelemben csak csókok vannak. A szerelemben jaj a fösvénynek! A szerelemben csak azok élnek, Kik szerelemből mindent odadnak.
Akihez soha nem futott nő karját kitáró repeséssel, az még soha nem érkezett meg, csak megjött mint az álom éjjel; akihez nem szaladt, ki várt rá, amikor a küszöbön feltűnt - nem érzi, hogy nincs egyedül, csak azt érzi, hogy magánya megszűnt.
Egy rózsaszínkék titkos alkonyatban
kettőnkön át egy csöndes szikra pattan,
mint búcsuterhes hosszu zokogás;
s majd jön egy angyal, a kaput kinyitja,
s a párás tükröt, elhalt lobogást
hű kézzel és ragyogva megujitja.
Repültél hozzám s felborultak a székek szinte körülötted, (...) jöttem száz mérföldön keresztül, de az a két vagy három méter - amit utamból visszaadtál - mérföldek ezreivel ért fel, az a táv, az a semmi - pálya amivel megrövidítetted utam hozzád, az méri hosszát lemérhetetlen közelednek.
Ne hívj, ne csalj, szerelem szép világa!
Az én világom irdatlan, sötét,
Ezer tavasz s ezer tavasz virága
El nem zavarja fullasztó ködét.
Ne hívj, ne csalj, én nem tudok szeretni,
Lelkem kifosztott, nyomorult, szegény.
Elkárhozástól meg nem váltja semmi
S a te sugárod: őrjöngő remény.
Szerelmem gyönyörű szenvedésem Magamban hordalak mint sebzett madarat S nem sejtve néznek ők hol utunk elhalad Ismétlik a szívem szőtte szép szavakat Melyek nagy szemedért meghaltak alig-élten És nem boldog a szerelem.
A kívánság enyém, az vagyok én, ez a lobogó, betöltő, boldog kívánság. Áhítozás. Köszönöm, akkor is, ha csak ennyi.
Facebook
Pinterest