Vers
Reszket kint a kert virága Esti szellő hangja kél Menni készülsz s nemsokára Bút okozva távozol.
Marad a hiány, a félelem, hogy tényleg úgy múlt el minden, ahogy ez az este: felkapcsolják a villanyt és te már nem vagy itt.
Nehéz a búcsú, Ha nem lesz már kitárt kar. Fájó a búcsú, Szeretettől szakasztó. Sokáig szól a búcsú, Halál haláláig. De veled marad az elveszített. Gyöngédsége erősség. Derűje magasztosság. Tisztessége tisztaság. Az elveszítettet megleled.
Búcsúzom, zöld mezők, boldog ligetek, Hol örömöt lelnek a nyájak, Hol bárányok legelnek, néma csönd remeg, S ragyognak az angyallábak, Osztva láthatatlan áldást, S vigadalmat folyvást, Minden virágra és rügyre, Minden szunnyadó kebelre.
A szívem adnám oda hegedűnek, A szívem, melyből bú és vágy zokog, Lopjon szívedbe enyhe bánatot És kósza vágyat, mely árván röpülget, Hogy szűz álmodban, halkan, édesen, Nem is sejtve, hogy könny az, amit ejtesz, Álmodban, mit reggelre elfelejtesz, Sirasd el az én züllött életem.
Szeretnélek feledni, de nem tehetem. Valaki tüzes késsel belém véste a neved, szerelmem.
Kinek szívét tündér rabolta el, Tudja: elveszett örökre. Holdfényes álomra hiába lel, Még sincs e földön szerelme.
Legszebb emlékemnek megmaradt a szád. Nem azért, mert csodásra faragta Egy michelangelói véső, Hanem mert örök-örökül hagyta Megértenem, mit jelent: - Késő! - Későn találtál meg, későn szerettelek, Későn engedted meg, hogy elfelejtselek.
Téged látlak az egeknek Magas, tiszta kékjében; Téged látlak a vizeknek Folydogáló tükrében, Nappal a nap aranyának Ragyogó láng-fényében; Éjjel a hold világának Reszkető ezüstjében. Minden időperczenetben, Mindennémű szegeletben Üldözőm vagy szünetlen - Hagy békét, óh kegyetlen!
S mert szív, felezve, alig-alig élhet, én egész szívemet átadtam néked; így maradok, mint ismersz, egyre csonkább.
Csupa rom és romlás a lelkünk, Mindegy, akartuk. Sorsunkon titkos, fekete leplek, Csak azért is szeretlek.
Hol vetted ezt a bűvös arczot? Mért csábitsz, hogy ha nincs szived?... Szép vagy, szeretlek nézni hosszan, S mégsem ohajtlak, elhiheted.
Óh, szánj meg engem! óh, ne csábíts! Én nem hozzád való vagyok. Az én vergődő bús szivemmel, Neked nem illik játszanod.
Facebook
Pinterest