Kálmán Mária
magyar író
Az ember csak akkor ismeri föl a határokat, amikor átlépi.
Szerettem volna ott lenni az esküvőn Ahol elámultak rajtad, a nőn És megéljeneztek Tiszteltek és szerettek Büszkén lépdelt a ló Csikorgott a hó Ömlött az eső, Kisütött a nap Két kezet egymásba tett a pap.
Ha az élet az ész volna Úgy az ember nem remél Rögtön látja szelleme csak Tartózkodási engedély.
Lelke akartam lenni, s bolondja lettem Mert bolondul, mert őrülten szerettem. Nem haltam utána, mint Cleopátra, Csak eltemettem.
Hit, remény és szeretettel
Mindig visszaél az ember.
Hiába mond Miatyánkot
Mögé mormolja az átkot.
Nem tud bocsánatot kérni
Nem tud bűntelenül élni.
Él fekete mágiával:
A fordított Miatyánkkal!
Tudom - mit tudok És most azért élek, Megtudjam egyszer: Mennyit is érek?
Az igazság sosem érvényesül magától és sosem akkor, mikor kellene.
Ne akard készen kapni a másik utat: teremtsd meg.
Az élet szépsége éppúgy belefér egy pillanatba, mint száz évbe!
Ahol nincs alternatíva, ott az igazságból hiányzik valami.
Facebook
Pinterest