Vers
Mit hagyok itt, nem is tudom már, Messzebb-messzebb visz minden óra. Fekete-zöld babérfák terhe Esőzik a bús távozóra: Én kifelé megyek.
Kattog a vonat lassan, lassan, Letűnnek kedves, régi tájak, Nincs zug, hol lelkem zokoghasson, Ezek a tájak ó be fájnak; Eljön-e még - emléketek?
Az élet estéje ránksötétedett ne nézz rám kormozd be képedet az élet koporsó éje ránkszakad vigyázz magadra - elbocsátalak.
Ég veled, te szép, te legszebb! Ég veled, te vég, te kezdet! Béke, vágy, kincs, öröm, érdem, minden áldás elkísérjen! Még egy csók - és soha többé! Isten áldjon mindörökké! Szívből csordult könny sebez meg, örök vágyban eljegyezlek!
Ruhám zsákban. Fölösleges Majd hálás lesz a Vöröskereszt A hegytetőről búcsút intek Penészszagod most is itt leng Mért hívlak, ha semmi válasz, hangom kiknek énekel "A hívott számon... " és a többi. Csak egy nyamvadt gép felel.
Csukd be az ajtót, vissza se nézz: várni a könnyebb, menni nehéz, lesz, ki elárul, lesz, ki elárvul, mindig lesz, aki vár, aki fél, mindig lesz, aki vissza se tér, megszül, és meghal, és elhagy.
Búcsút mondtál
de nem hagytál többé egyedül lennem
álmomban sem s az ébrenlét óráiban sem.
A befejezés lett a kezdet.
Jöhet ezután százszor is az ősz, Az én szememnek nem hull már a könnye: Tavaszi rózsa, megtanultam tőled, Hogy nem búcsuzunk senkitől És semmitől és sohasem örökre!
Olykor a nap egy percre fölragyog, Aztán megint köd ül a bérc felett - Légy oly vidám, amily bús én vagyok - Isten veled.
Szálljon feléd, ha elbúcsúzunk,
Lelkem utolsó sóhaja.
És vidd magaddal ezt a sóhajt,
Fájó, szerelmes levelet,
Ki tudja, hogyha újra eljössz,
Találkozok még teveled?
Habár ez többé nem divat ma,
Nyújtsd búcsúcsókra szép kezed
S nevess síromra akkor is majd,
Mikor már régen nem leszek.
Járj csak boldogan, és reám emlékezz: tudod, úgy szeretett szívem. S hogyha elfeleded talán, emlékedbe idézem én: kedves volt s gyönyörű közös életünk.
Honnan jött ajtómba hívatlan e bánat? Még átlépem egyszer az üres szobákat, mint ki ottfelejtett valamit, a szemnek téveteg tüzével csöndes búcsút intek.
Ne szánakozz rajtam. Ha keserű is távozásod, mily szép az emlék, mit bennem felejtesz.
Fura nép az emberek: Búcsúzkodni nem szeret, Nyugton mégis meg nem ül, Csak búcsúzik mindentől.
Facebook
Pinterest